Hírek

2013.10.03. 15:30

Bővíteni szeretnének

Nagylengyel - Az alapító Rába Imre plébános halálának első évfordulójára emlékeztek a Szent Család Szociális Központban. A rendezvény egyben az intézmény jövőjével kapcsolatos tervek összegzésére is szolgált.

Gyuricza Ferenc

A dr. Konkoly István nyugalmazott megyéspüspök által pontifikált, koncelebrációs emlékező szentmise, bensőséges hangulat és meleg szavak jelezték, hogy a nagylengyeli Szent Család Szociális Központ dolgozói, a szombathelyi egyházmegyei karitász munkatársai és önkéntesei, illetve a falu lakossága is hálás szívvel gondol néhai plébánosára. Rába Imre atyának elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy 2010 decemberében egy olyan nappali rehabilitációs ellátást biztosító intézmény kezdhette meg működését a községben, amelyre másutt is szükség lenne.

– A Szent Család Szociális Központot egyház és állami finanszírozásból tartjuk fenn – mondta Ávár Kinga, az intézmény szakmai vezetője. – Jelenleg 30 főre szól a működési engedélyünk, ám miután állandóan telt házzal üzemelünk, így a bővítés gondolata is felmerült. Erre azonban csak pályázati forrás igénybevételével kerülhet sor.

Ávár Kinga hozzátette: az egyházmegye területén rövid határidőn belül 300 fő részére terveznek rehabilitációs ellátást nyújtani, ebben Nagylengyelnek kiemelt szerep jutna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!