2013.09.03. 14:25
Segítenek a rendőrök az iskolai bűn-és baleset-megelőzésben
Zalaegerszeg – A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai sajtótájékoztatóval egybekötött osztályfőnöki órán hívták fel a diákok figyelmét a bűn- és baleset-megelőzési tudnivalókra.
A tanévkezdés alkalmából rendezett prevenciós programnak a Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Petőfi-székhelyiskolája adott otthont kedden délelőtt. Makovecz Tamás iskolaigazgató köszöntője után Nothoff Ingrid, a ZMRFK sajtószolgálat, Bükiné Papp Zsuzsanna, a bűnmegelőzési alosztály, valamint Anti András, a közlekedésrendészeti osztály vezetője fogalmazta meg praktikus tanácsait.
A bajok elkerüléséről hallhattak a diákok a programon (Fotó: Katona Tibor)
Elhangzott: az iskoláknál reggelente motoros rendőrök segítik a gyerekek és a szülők közlekedését, illetve 2008 óta működik az iskolarendőri program, amelynek lényege, hogy a hatóság szakemberei közvetlenül részt vesznek az intézmények életében, megakadályozandó a baleseteket és bűneseteket. Az előadók a mobiltelefonok és más értéktárgyak megóvásáról, valamint a kényes képek Facebookra posztolásának veszélyeiről is beszélgettek a gyerekekkel. Mint mondták, a diákok problémáikkal bármikor segítségért fordulhatnak a rendőrökhöz.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai az iskolakezdés kapcsán: