Hírek

2013.09.01. 13:24

Kézműves házat avattak Gönczi Ferenc falujában

Falunap keretében avatták fel szombaton Nemesrádón az új kézműves házat, amit 3 millió forint pályázati forrás, valamint rengeteg társadalmi munka gyümölcseként vehettek birtokba a helybéliek.

Magyar Hajnalka

A település egy omladozó parasztház felújításával  új közösségi térre tett szert.

– Mindig fájdította a szívemet, hogy gazda híján egyre pusztul ez a szép, barokkos bejáratú porta.  Már fák is nőttek a szobában, ezért a Kurázsi Kulturális Egyesülettel arra jutottunk, valamit kezdeni kellene vele – avat be az előzményekbe Gazdagné Gecse Anna polgármester. –  A Leader pályázat keretében nyertünk a felújítására 3 millió forintot, s mivel a régi mesterségek már nálunk is kihaltak, gondoltuk, legyen belőle kézműves alkotóház.

A pénz persze nem takarta volna be a költségeket. Rengeteget dolgoztak az épületen a közmunkások, a cserépkályhát társadalmi munkában rakta Simon György, önzetlenül segített szakmai tanácsaival Winkler Vali, aki saját szövőszékén tanítja majd e falak közt az asszonyokat,  a kivitelezést is helyi erők, Pálfi Attila brigádja végezte, s az önkormányzat  szintén  támogatta a munkálatokat.

Pillanatnyilag a Zala Megyei Népművészeti Egyesület  Népi design című kiállítása látható a házban, ahol a környék iskolásait is szívesen látnák. A későbbiekben szakköröket,  tanfolyamokat tartanak majd itt, ősszel  el is indul egy hímzőkör, ahova a gyerekektől a nagymamákig minden korosztályt várnak.  A szakmai munkához támaszt nyújt majd a megyei népművészeti egyesület, amely idén a Nemzeti Művelődési Intézettől feladatul kapta   a tárgyalkotó népművészet   módszertani irányítását a megyében.

– Ott tudunk segíteni, ahol fogadókészség mutatkozik, márpedig itt, Gönczi Ferenc néprajzkutató szülőfalujában ebben igazán nincs hiány – hangsúlyozza Skrabut Éva, az egyesület elnöke.

Az avatón   Vigh László országgyűlési képviselő kifejtette, sajnos   szakadozik az az értékes tudáslánc, ami faluhelyen továbbvitte a generációk ismereteit, tapasztalatait, az  alkotóház azonban kipótolhatja a meggyengült láncszemeket. A házat Szitás József plébános áldotta meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!