2013.08.04. 22:00
Rétestészta és ízorgia Tótszerdahelyen
Tótszerdahely - A hagyományos túrós és tökös-mákos mellett, a legkülönfélébb ízkombinációkat vonultatták fel a csapatok a 13. alkalommal rendezett rétesfesztiválon.
Noha nem várt nehézségek is adódtak, az önkormányzat mégis megszervezte a hétvégén a rétesfesztivált, mely immár a 13. volt a sorban. Mint azt Tislér István polgármester elmondta: a korábbi évektől eltérően az idén nem sikerült pályázati forrást találni a rendezvény finanszírozására, így a támogatók körét próbálták kiszélesíteni.
- Az fel sem merült bennünk, hogy nem szervezzük meg a rétesfesztivált, ha szűkösebb keretből is, de fontosnak tartottuk a hagyomány folytatását - mondta a polgármester, aki hozzátette: a rétesfesztiválnak már országos híre van, sőt a régi barátság okán a horvátországi Goricanból, illetve Donja Dubrovából is rendszeresen érkeznek csapatok.
Nos, a réteskészítők létszámára és szaktudására idén sem lehetett panasz, a csapatok már délelőtt nekiláttak a sütésnek.
- Évközben számos új ízkombinációt kísérleteztem ki, s amelyek elnyerték az unokáim tetszését, azokat készítettem most el - mesélte Szakos Jánosné, aki családjával Bánokszentgyörgyről jött. A kínálatban szerepel például a túrós-meggyes-csokis rétes, a gyömbéres-fügés, a dupla diós és a joghurtos-sárgabarackos rétes is.
Meglepő vagy sem, de az asszonyok mellett, elvétve férfiakat is találtunk a sütők mellett. A letenyei Barta Balázs lassan tíz éve sajátította el a réteskészítés tudományát, azóta szinte minden évben megméretteti magát Tótszerdahelyen is. A fiatalember idén két különlegességgel is készült, a tökös-sajtos rétessel, illetve a kecsketúrós-kerekrépás-szalonnás kombinációval, mely kifejezetten sós ízhatást eredményez.
A zsűri végül a túrós rétesek közül az eszteregnyei Szorgos Méhecskék csapatának ítélte az első helyet, míg a legjobb tökös-mákos rétesért járó címet a tótszerdahelyi kulturális és sportegyesület csapata kapta.