Hírek

2013.06.18. 17:35

Hirtelen jött a kánikula

Zala megye - Hétfő déltől péntek éjfélig másodfokú hőségriasztás van érvényben az ország egész területén. A készültséget ha kell, meghosszabbítják vagy magasabb fokozatúra emelik.

Zalaegerszegen az autó hőmérője 35 fokot mutatott kedden kora délután. A zárt helyeken (ahol csak lehetett)  elindították a légkondikat, akinek pedig a szabadban volt dolga, igyekezett árnyékot keresni. Hasonló kánikulában tavaly a Zalavíz Zrt. a város több pontján ivóvizet osztott a járókelőknek. A közszolgáltató cég  kommunikációs vezetője, Kovács Balázs elmondta: idén is készülnek erre, de ebben az évben változás, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság jelzése alapján fognak vizet osztani, egyelőre várják az erre vonatkozó felhívást. Azt tervezik egyébként, hogy a Dísz térre és a Kovács Károly térre vonulnak ki a lajtos kocsikkal.

A vízfogyasztásban az elmúlt két nap 15 százalékos  emelkedés mutatkozott, napi 19 ezer köbméter fogyott a Zalavíz szolgáltatási területén.

- A nyári meleg nem újdonság az embereknek, a betegeknek viszont több problémát okozhat, mert könnyebben kiszáradhatnak - hallottuk dr. Csidei Iréntől, a Zala Megyei Kórház főigazgatójától. - Ezért a betegeinket fokozottabban ellenőrizzük, hogy a folyadékháztartásuk fel ne boruljon. A járóbeteg rendelésre érkezőknek tájékoztatást adunk, hogy hozzanak magukkal italt, és várakozás közben is igyanak, de elérhetők a folyadékautomaták is a rendelőintézet minden szintjén.

Dr. Csidei Irén azt javasolja: vizet igyunk, lehet az csapvíz vagy ásványvíz. A kórház adottságairól elmondta, sajnos kevés helyen van légkondícionáló, s az épületek alapvetően nem hőszigeteltek. Az utóbbira próbálnak pályázati lehetőséget keresni.

A Zala Megyei Kormányhivatal közzétett a honlapján néhány hasznos infomációt arról, hogyan védekezzünk a hőség ellen. Hűtsük a lakást, ne nappal, hanem éjjel szellőztessünk, a légkondicionálást ne vigyük túlzásba (ne legyen túl nagy különbség a kinti és a benti hőmérséklet között), ventillátort csak rövid ideig használjunk, mert kiszárítja a szervezetet. Ha rendszeresen szed valaki gyógyszert, kérdezze meg a kezelőorvosát, hogy a tabletta hogyan befolyásolja a folyadékháztartást. Kánikulában érdemes minden gyógyszert hűtőben tárolni.

Kanizsán sem kímélte a hőség az embereket, így aki tehette az a kávéházak, presszók teraszán próbált menedéket keresni a napsugarak elől. Persze voltak akiknek muszáj volt dolgozni. A keddi nap vesztesei valószínűleg azok a munkások voltak, akik a csatornaberuházási projekt keretében aszfaltozási munkát végeztek városszerte.

- Bár másodfokú hőségriasztás van érvényben, de a munkát akkor is el kell végezni - szögezte le Reichart Gyula, a SADE Magyarország Mélyépítő Kft. helyettes műszaki igazgatója, aki kedden személyesen is kilátogatott a Kisfaludy utcai helyszínre. - Ilyen extrém melegben folyamatosan figyelni kell a dolgozók mentális és fizikai állapotára, nehogy valaki rosszul legyen a tűző napon. A védőital  ami jelen esetben hideg ásványvíz  folyamatosan rendelkezésre áll, a munkások bármikor ihatnak, amikor megszomjaznak.

Emellett óránként tízperces pihenőt, négyóránként pedig hosszabb szünetet is tarthatnak.

- Ilyen melegben nem leányálom az aszfaltozás - ismerte el Tüske Kornél, a kivitelezést végző Szvitelszki Magyarország Kft. művezetője, aki elárulta: a forró bitumen szétterítésekor 50-55 Celsius-fok is lehet. - Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen időben lehet jól aszfaltozni, csak hát nehéz elviselni a hőséget.

A munkásoknak ráadásul nem csak a tikkasztó meleget és a forró aszfaltot kell ilyenkor elviselni, hanem a kötelező védőfelszerelést, így a kobakot és a láthatósági mellényt is.

- Ez utóbbiakban nem tehetünk engedményeket, a mellényt és a kobakot azért kell viselni, nehogy baleset történjen - hangsúlyozta Reichart Gyula, aki hozzátette: ő maga is jó példával jár elől, így mikor a munkaterületre lép, azonnal felteszi a fejére a sisakot.

Murarátkán a hőségre való tekintettel teljesen átszervezték a közmunkások időbeosztását, vagyis nem reggel nyolc órától dolgoznak délután négyig, hanem már hat órakor kezdenek, s így délután kettőkor fejezik be a munkát. Az érintettek szerint ez sokkal jobb, a legnagyobb kánikulát így el tudják kerülni.

- Így azért elviselhetőbb a munka, hiszen a reggeli és délelőtti órákban még nincs az a nagy hőség - mondja Zólyomi Zoltán. - Délután már egy kicsit nehezebb, ám annyira még akkor sem fárasztó, hogy panaszkodnunk kellene. A közmunkáért kapott pénz azonban lehetne egy kicsit több.

Egyed Zsolt annyit tesz hozzá, hogy az önkormányzat az ásványvizet is folyamatosan biztosítja számukra, illetve a nagy melegre tekintettel többször és hosszabb ideig kapnak pihenőt.

- A Start közmunkaprogramban összesen 11 személyt tudunk foglalkoztatni - magyarázta Pál Józsefné polgármester. - Hatan végeznek belvízelvezetéssel kapcsolatos feladatokat, öten a belterületi utak karbantartását és felújítását végzik. Ami az előírásban szerepel, azt mindent biztosítunk számukra. Van egy munkavezető, az ő feladata a pihenőidő betartatása, illetve a védőital biztosítása. Sajnos, idén munkaruhát nem tudtunk biztosítani a foglalkoztatottak számára, mert idén is jórészt azok a személyek vesznek részt a közmunkában, akik tavaly, s egy garnitúra munkaruhának két év a kihordási ideje.

Kérdésünkre Pál Józsefné azt is elmondta, a munkaidőt nem a most hirtelen jött kánikula miatt szervezték át, eredetileg is azt tervezték, hogy júniustól augusztusig reggel hatkor kezdjenek a dolgozók, hiszen nincs akadálya a korábbi kezdésnek, illetve a munkások számára is kedvezőbb, ha már délután két órakor hazamehetnek, hiszen akkor több idejük marad a ház körüli teendőkre.

Ezek is érdekelhetik