2013.06.10. 16:53
Saját zsebre árult sírhelyeket a gondnok
Zalaegerszeg - Közel hatmillió forintos kár okozásával vádolja az ügyészség N. Imrét. A férfi a zalaegerszegi Városgazdálkodási Kft. alkalmazottja volt és éveken át a Göcseji úti temető gondnokaként csalárd módon vett át pénzt sírhelyek megváltására.
A büntetőügy lényegét érdeklődésünkre dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője ismertette.
A vádiratba foglalt események a 2007 áprilisától 2011 novemberéig tartó időszakot ölelik át. Az idő alatt a Göcseji úti temetőben 2003 szeptemberétől nyolc éven át gondnoki feladatokat ellátó N. Imre húsz esetben károsította meg a hozzáforduló ügyfeleket. Munkája során több esetben engedély nélkül járt el, a sírhelyek megváltásával kapcsolatos ügyeket intézte, hol nem tehette volna.
Az esetek szinte azonos módon zajlottak le: a sírhelymegváltásra N. Imre több száz ezer forintot vett át, ám a valóságban semmit nem adott el az ügyfélnek. Később az ugyanolyan sorszámmal kiállított, de már töredék összegről szóló számlákat nyújtotta be a munkáltatójához. Nem egy alkalommal 2-300 ezer forintot vett át s akadt, akitől azonban 1,1 millió forintnál is többet. Ezzel szemben a céghez benyújtott hamis számlák alapján N. Imre legfeljebb pár ezer forintot fizetett be munkáltatójának és ezeket a számlákat sem az ügyfelek írták alá.
A napokban elkészült vádirat szerint N. Imrét 20 rendbeli, különbözőképpen minősülő csalás bűntette, valamint 12 rendbeli magán-okirathamisítás vétsége miatt javasolja felelősségre vonni a járási ügyészség.