Hírek

2013.06.11. 16:06

Aszfalthiba: a kényszerű útjavítás egyedi esetnek számít

Nagykanizsa - Két hete írtunk arról, hogy több vállalkozó is nehéz anyagi helyzetbe került, miután - állításuk szerint - rossz minőségű aszfaltot kaptak a Terrag-Asdag Kft. zalakomári telephelyén. A történetben nemrég új fejleményekre is fény derült.

Pásztor András

A vállalkozók állítása szerint: a rossz minőségű aszfalt már a bedolgozást követő fél éven belül töredezni kezdett, ezért a megrendelők garanciális javításokat kértek, amiért maguknak a vállalkozóknak kellett vállalni az anyagi és erkölcsi felelősséget.

A helyi vállalkozók egy része azóta már  felszámolás alatt van, mások jelenleg is perben állnak a Teerag-Asdag Kft.-vel, mely társaság vitatja, hogy rossz minőségű  anyaggal szolgálta ki megrendelőit, inkább az aszfalt szállításával-beépítésével kapcsolatos technológiai hibákat sejt a háttérben.

A 61-es főút zalai szakasza. A hétvégén elkezdték visszamarni a felső kopóréteget. Fotó: Szakony Attila

Mindennek ellentmond az a tény, hogy a 61-es főút somogyi szakaszán mintegy  75 ezer négyzetméternyi területen kellett nemrég visszamarni az aszfaltot a Teerag-Asdag Kft.-nek, mivel az út  kezelője, a  Magyar Közút  Nonprofit Zrt. minőségi kifogásokat emelt. Mindebből logikusan két dolog következhet,  vagy rossz minőségű volt az anyag vagy a Teerag-Asdag Kft. sem tudja, milyen technológiával kell teríteni az aszfaltot.

A hétvégén a 61-es főút zalai szakaszán is elkezdte visszamarni a Teerag-Asdag Kft. a felső kopóréteget, mivel ezen a területen is hasonló problémák merültek fel az aszfalt minőségét illetően.

Az ügy kapcsán  korábban Pécsi Norberttől, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjétől is kértünk tájékoztatást. A szóvivő leírta, a 61-es főút somogyi és zalai szakaszán jelentkező minőségi probléma nem általános, sőt egyedi esetnek számít, ilyen jellegű és mértékű javítási igény ugyanis nagyon ritkán fordul elő.

A Zalai Hírlap egy új információhoz is hozzájutott. Mint kiderült: a Teerag-Asdag Kft. sem 2010-ben, sem pedig  2011-ben nem rendelkezett telephelyengedéllyel a zalakomári keverőüzemre vonatkozóan. Mindezt Szabóné dr. Csányi Marianna, Zalakaros jegyzője erősítette meg, hozzátéve: álláspontja szerint kötelező lett volna engedélyt kérni ilyen tevékenységhez.

A kérdés most az, hogyan lehetett aszfaltot eladni olyan telepről, amelyik engedéllyel sem rendelkezett?

Ezek is érdekelhetik