2013.05.28. 11:43
Fiktív számlával 12,5 milliót
Nagykanizsa - Panelprogramban el nem végzett munkáért számlázott ki 12,5 millió forintot az a férfi, aki ellen minap emelt vádat a kanizsai járási ügyészség. „Segítőtársát” is felelősségre vonják a csalásért.
A történet lényegét dr. Pirger Csaba, a megyei főügyészség sajtószóvivője ismertette a Zalai Hírlappal.
A hatvanas éveiben járó S. József a feleségével közösen birtokolt kanizsai Ninex Consulting nevében fővállalkozói szerződést kötött 2010-ben fűtéskorszerűsítésre. A panelprogram keretében állami és önkormányzati támogatással egy nagykanizsai társasházat újítottak fel. S. József ez után 2010 júniusában alvállalkozói megállapodást írt alá a 44 éves Sz. Antal által képviselt Live and Letlive céggel. A kontraktus szerint utóbbira várt a társasháznál az állványozás és a vele járó összes művelet. Ezt azonban nem ez a cég végezte el, helyette két másik vállalkozásra látta el ezt a feladatot. Ennek ellenére Sz. Antal a Live and Letlive nevében 2011 márciusában és áprilisában két, egyenként 6.250.000 forintról szóló számlát állított ki a Ninexnek. S. József ezeket elszámolta a munkák költségei között, és benyújtotta társasház közös képviselőkének. Ezt követően a hamis számlák összegét engedményezési megállapodás alapján már Sz. Antalnak utalták ki. Ő a pénzt még aznap felvette és ismeretlen célra fordította.
Az ügyészség álláspontja szerint ezzel S. József tévedésbe ejtette a társasház képviselőjét és kárt okozott a közösségnek.
Mindezek alapján S. Józsefet jelentős kárt okozó csalás, valamint magánokirat-hamisítás, Sz. Antalt pedig jelentős értékre elkövetett orgazdaság, ezen kívül magánokirat-hamisítás miatt javasolják felelősségre vonni.