Hírek

2013.03.10. 16:07

Minőségi előadások a lovászi színjátszó találkozón

Lovászi - Voltak kiemelkedően jó produkciók, a zsűri mégis elsősorban a közösségi oldalát méltatta a már második alkalommal megrendezett AranyLó Színjátszó Találkozónak. Lovásziban szombat délután nyolc színjátszókör mutatkozott be egymás, s a közönség előtt.

Gyuricza Ferenc

A találkozót a Kerka-völgye Baráti Kör Egyesület szervezte, amelynek elnöke, Jánosi Ferenc lapunknak elmondta: már az első alkalommal is az volt a céljuk, hogy bemutatkozási és megmérettetési lehetőséget biztosítsanak a Kerka-völgyében működő amatőr színjátszóknak, s ezen az elképzelésen nem is akarnak változtatni.

- A művészeti szemlét leszámítva a szűkebb régiónkban nem igazán volt ehhez hasonló rendezvény - mondta Jánosi Ferenc. - Vas vagy Veszprém megyébe kellett azoknak a csoportoknak elmenniük, amelyek zsűriztetni akarták magukat, vagy csupán egy hozzáértő személy véleményét szerették volna kikérni a munkájukról. A művészeti szemlén behatárolt időkeret állt a csoportok rendelkezésére, ezért döntöttünk úgy, hogy minden időtartambeli, műfaji és életkori megkötés nélkül biztosítunk lehetőséget a színjátszóknak.

Fotó: a lovászi faluszínház

A szombati találkozón az előre tervezetthez képest is nagyobb számban vettek részt csoportok, összesen nyolc színjátszókör mutatkozott be, illetve a műsorban közreműködött még a helyi Mixolid kamarakórus is. A résztvevőket Bali Judit és Lázár Péter zsűrizte, utóbbi szerint már az külön elismerést érdemelt, hogy egy civil szervezet felvállalta, s magas színvonalon meg is szervezte a programot.

 


- Már a darabválasztás is igen változatos volt - folytatta Lázár Péter. - Bár a népszínművek, azaz a helyi közösségnek szóló előadások domináltak, ám Móricz-egyfelvonásos és népmese adaptáció, de még az egyik rendező által írt darab is megjelent alapként. A minőséget jelzi, hogy nagyon jó szereposztásokat láthattunk, s néhány komoly színészi teljesítményt is. Utóbbi azért is örömteli, mert egy országos ezüst minősítéssel, amit a csesztregi színjátszókör kapott, jó szívvel lehet ajánlani adott társulatot olyan közönség elé is, ahol már nem adott közösség tagjai ülnek a nézőtéren, s nem az ismerősükre kíváncsiak, hanem a valós színészi teljesítményre. Annak is örülök, hogy a találkozón megjelent csoportok számában is mutatkozott némi emelkedés, ez biztató előjel a jövőbeni folytatáshoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!