Hírek

2013.03.11. 12:08

Megállapodott Vonyarcvashegy és Balatongyörök

Vonyarcvashegy, Balatongyörök - Közös önkormányzati hivatal működtetéséről állapodott meg Vonyarcvashegy és Balatongyörök képviselő-testülete.

Sámel József

Bár a tárgyalások már tavaly ősszel megkezdődtek, azok végére csak a törvényi határidő előtt nem sokkal került pont. Péter Károly vonyarcvashegyi és Bíró Róbert balatongyöröki polgármester egyaránt úgy véli, hogy mindkét település számára kedvező megállapodás született, mely nem csak a jelent, hanem a jövőt is szolgálja.

Bíró Róbert, Bertalanné dr. Gallé Vera és Péter Károly a közös teendőket egyezteti. Fotó: Sámel József

- Az együttműködés meglehetősen hosszú múltra tekint vissza, az iskolát például már 1867-ben közösen tartotta fenn a két község. Később is több ponton kapcsolódtak, majd a tanácsi rendszer után önállósodtak a települések - fogalmazott Bíró Róbert, hozzátéve: közös rendezvényeik, projektjeik a közelmúltban is voltak, és lesznek a jövőben is.

- Az iskolát, az óvodát eddig is közösen tartottuk fenn, és a fúvószenekar is e körbe tartozott, tartozik - tette hozzá Péter Károly, akitől megtudtuk: rendezvények terén kapcsolódtak, így például a Szent Mihály-napi búcsú, vagy az adventi ünnepségeket is közösen tartották meg az elmúlt években. Segítették egymást a községgondozások területén is. - Így lesz ez a jövőben is. Mindemellett közös pályázati projektet is megvalósítunk.

A két településnek egyébként összesen 3600 állandó lakosa van. A közös hivatal székhelye kilenc fővel Vonyarcvashegyen működik, Balatongyörökön hat fős kirendeltség várja a lakókat.  A hivatalt újonnan kinevezett jegyző, Bertalanné dr. Gallé Vera vezeti e hónaptól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!