2013.01.09. 15:56
Megszűnhet a kötelező tüdőszűrés
Zalaegerszeg - Egy rendelettervezet szerint jövő évtől megszűnne az a lehetőség, hogy a tiszti főorvos kötelező tüdőszűrést rendelhet el azokon a településeken, ahol emelkedik a tébécések száma.
A jövőben kizárólag az aktív betegek környezetét és a rizikócsoportokat (így a hajléktalanokat, a HIV-fertőzötteket, a börtönökben dolgozókat, illetve a lakóikat) vizsgálnák célzottan.
Mint dr. Tehenes Sándor, a Zala Megyei Kórház pulmonológiájának osztályvezető főorvosa elmondta, Zalában az elmúlt húsz évben nem volt rá példa, hogy kötelező szűrést kellett volna elrendelni. Erre amúgy akkor van szükség, ha az adott térségben az új tbc-s megbetegedések száma százezer lakosra vetítve eléri a 25-öt. Tbc szempontjából kedvező a helyzet hazánkban, megyénkben pedig különösen. A migráció azonban továbbra is állandó kockázatot jelent, hiszen tőlünk keletre, például Ukrajnában vagy Romániában jelentős mértékű a tbc előfordulása. Ettől függetlenül, a kötelezően elrendelt szűréseknek sok értelme valóban nincs, egyrészt, mert túl sok egészséges embert tesznek ki felesleges sugárdózisnak, másrészt mert átlagosan a berendeltek harmada így sem jelenik meg a vizsgálatokon.
A tüdőszűrésnek manapság hazánkban elsősorban a daganatos kórképek felfedezése miatt volna jelentősége, ugyanis nagyon gyakori, hogy nem tbc-t, hanem egyéb elváltozást mutat az átvilágítás eredménye. A pulmonológusok többször felhívták már a figyelmet, hogy amióta megszűnt a tüdőszűrés korábban jól működő, "behívós" rendszere, az elmaradt vizsgálatok miatt átlagosan eggyel előrehaladottabb stádiumban kerülnek orvoshoz a tüdőrákos betegek, ami jelentősen rontja a gyógyítás esélyeit. Ezért a főorvos azt tanácsolja, hogy 40 éves kor felett évente egy alkalommal saját jószántunkból is érdemes elmenni tüdőszűrésre. A vizsgálat e korcsoportnak ingyenes és beutaló sem kell hozzá.