Már csak 40 ország van vissza

Habár Hivekovics Ákos fiatal ember, még csak 37 éves, ám már a Föld szinte valamennyi országában járt. A Nagyrécséről származó, ma már a fővárosban (de leginkább a világ valamelyik pontján) élő férfi igen korán eljegyezte magát a természetvédelemmel. Tizenegy éves volt csak, amikor már rendszeresen madarakat gyűrűzött Fenékpusztán. A "fertőzés" végzetesnek bizonyult: érettségi után a gödöllői agrártudományi egyetemen tanult tovább, ahol környezetgazdálkodási agrármérnök diplomát szerzett. Sorsa úgy alakult, hogy élhetett az USA-ban, Kanadában, Costa Ricán, a Fidzsi-szigeteken, Botswanaban, túrákat vezethetett az Antarktiszra (a világon 100 olyan ember van, aki erre jogosult), ahol szintén elidőzött pár évet és mindeközben kiterjedt kapcsolati tőkére tett szert. Erre építve Amerikában létrehozott egy fotós-, illetve szafaritúrákat szervező vállalkozást, mely igen jól működött. Egy rosszkor jött válás azonban véget vetett a cégnek. Hivekovics Ákos szeretné újjászervezni a vállalkozást, ám előtte adott magának egy kis időt. Úgy döntött: addig elutazik a Föld azon pontjaira, ahol még nem járt, hogy elmondhassa, látta a glóbusz mind a 193 országát.

Tevekaraván Jordániában, útban a Wadi Rum nemzeti parkba (Fotó: Hivekovics Ákos)

- Már "csak" körülbelül 40 ország van vissza - magyarázta. - Ezek persze, nem szimpla kirándulások lesznek, szeretném feltérképezni azokat a nemzeti parkokat, élőhelyeket, tájegységeket, ahova majdan utazókat lehet vinni. Nyár végén indultam el, akkor befejeztem Dél-Amerikát és a Karib-régiót, november-decemberben Nyugat-Afrika volt soron, csütörtök óta pedig már Észak-Afrikában vagyok és Szudán, Csád, Zaire, Dzsibuti és Szomália következik. Február végétől közel-keleti, ázsiai, csendes-óceáni utazást tervezek. Nyugat-Afrikában egy hónapot töltöttem, ahol - főleg a Togo-benini részen - megismertem például a vudu-szertartásokat, jártam az ezekhez kapcsolódó úgynevezett fétispiacokon, s láttam transzba esett vudu táncosokat is. Arrafelé mindegyik faluban állnak fétis-, azaz istenszobrok, melyeknek folyamatosan áldoznak az őslakosok.

Hivekovics Ákos az afrikai Togóban, egy fétisszobor mellett, melynek éppen örömünnepét ülték az őslakosok a kunyhón kívül. Nem szimpla kirándulásokat tesz a földkerekség legkülönbözőbb vidékein (Fotó: Hivekovics Ákos)

A csodaszép Dél-Georgia, prémes fókákkal (Fotó: Hivekovics Ákos)

Hivekovics Ákos eddigi utazásai során sok mindent átélt és megkóstolt  olyasmit is, amitől nekünk, hétköznapi embereknek feláll a szőr a hátunkon.

- Ettem már sült szöcskét, sáskát és más rovarokat - érdekes ízük van, nem rossz, kicsit sós és persze, ropogós falatok. Nyugat-Afrikában újra szívesen ennék óriás erdei patkányból készült pörköltet. Ez jó fél méteres állat, nem egy az egyben olyan, mint a mi házi patkányunk, de ahhoz áll rendszertanilag a legközelebb. A legfurcsább étel pedig, amit valaha is elém tettek, Nyugat-Afrika lakóinak kedves csemegéje. Úgy készül, hogy kivágják a bozóti antilop vékonybelét és a benne lévő tartalommal együtt körülbelül 20 centis darabokra szelik fel, mondjuk, olyan virsliméretre. A kis "hurkákat" botokra tűzik és a tűz fölé tartják - nem sütik meg, csak rövid ideig melegítik, ami ahhoz sem elég, hogy a bél megpörkölődjön, a tartalma pedig végképp nem sül át. Azért megbirkóztam vele...

A fiatal férfi szerint vannak szabályok, melyeket érdemes betartani idegen országokban, ha nem akarunk valamilyen atrocitás, esetleg rablótámadás szenvedő alanyai lenni. Tegyük magunkévá az adott terület viselkedési és öltözködési normáit, kerüljük a kirívó ruházatot és ha lehet, ne lógjon a nyakunkban komplett fotósbolt. Ha mód van rá, társakkal vegyük nyakunkba a világot, ellenkező esetben előfordulhat, hogy napokon, vagy heteken át fotótáskával kell leülnünk a toalettre is, mert nincs, aki vigyázzon rá. És ez még a kisebb baj.

- Éppen elég sok veszély leselkedik ránk, ne kísértsük a sorsot - tette hozzá. - Nekem személy szerint például már többször volt részem kényszerleszállásban, kisebb rablásokban, támadásokban Kenyában, Lagoszban, egyszer Kongóban egy megáradt folyón leállt a csónakunk motorja és hosszan csak sodródtunk az árral, bármikor fejre állhattunk volna valamilyen kis zubogón, Kamcsatkán pedig - szintén egy helikopteres kényszerleszállás után - körülbelül 20-30 medve vette körül az általam vezetett csapatot. Abban a helyzetben tényleg csak reménykedni lehetett, hogy inkább a lazacokat választják és nem minket. Szerencsére, végül maguktól eloldalogtak. Máskor Afrikában elefántok tolták le az autónkat a poros útról több száz méteren át.

S hogy a sok-sok úti cél közül melyik a legkedvesebb Hivekovics Ákos számára? Azt mondta, bár a kérdés nehéz, de az Antarktisz és Argentína között található Dél-Georgia szigete, ahol többmilliós a pingvin-, és a fókapopuláció, gyönyörű kék az ég, a fű smaragdzöld, a hegycsúcsokat pedig hósipka fedi.

- Az év végéig mindenképpen szeretném lezárni az életem ezen szakaszát, aztán pedig a családalapítást tervezem - tette hozzá végül. - Kevesebb túrát vezetek majd, s több időt töltök itthon. Vannak fontosabb dolgok is, mint az utazás és az állandó életveszély...

Igaz, modern mese

Két hét híján egy évvel ezelőtt, 2012. január 22-én fejezte be világ körüli útját egy ifjú holland hölgy, Laura Dekker.

Ifjú, hiszen 2010-ben, amikor nekivágott az útnak, még csak 14 éves volt. A bátor leányzó már 2009-ben el akart indulni a család vitorlásával, de a bíróság akkor gyermekvédelmi felügyelet alá helyezte, éppen fiatal kora miatt. Mi több, miután a felügyelet hatályát vesztette, a gyermekvédelmi hatóság annak meghosszabbítását kérte, mert továbbra is aggályosnak tartotta az utat a lány társadalmi-érzelmi fejlődése szempontjából - ám ezt a bíróság már elutasította.

Laura Dekker így végre körbehajózhatta a glóbuszt, s bőven tavaly szeptemberi 17. születésnapja előtt, januárra meg is érkezett hazájába, miután az 50 ezer kilométert sikeresen abszolválta. Ezzel lényegében megdöntötte azt a világrekordot, amit az ausztrál Jessica Watson tartott, aki még 2010-ben, két nappal 17. születésnapja előtt teljesítette a távot, szintén magányos utazóként, segítség nélkül. Pontosabban megdöntötte volna, de balszerencséjére a Guinness nem ismeri el a kiskorúak által felállított rekordokat (így Jessicáét sem), nem akarván veszélyes "produkciókra" sarkallni a fiatalokat.

De valószínűleg ez kevéssé érdekli Laurát. Teljesítette az önmaga elé kitűzött célt és ez se semmi, ahogy mondani szokták. Ráadásul biztosan rengeteg élményt gyűjtött útközben, amit már senki sem vehet el tőle. Elmesélheti majd őket az unokáinak is - szinte látom, ahogy a kandalló mellett ül hintaszékében, megigazítja szemüvegét és horgolás közben azt mondja: "Hát kisfiam, amikor én körülvitorláztam a Földet..." Modern mese lesz egy modern nagymamától - és ráadásul igaz is.