Hírek

2012.11.26. 15:23

Közmeghallgatást tartott a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Miközben a Parlament a cigányság problémáit taglaló vitanapot szervezett, addig a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat közmeghallgatást tartott a megyeházán.

Arany Horváth Zsuzsa

Az eseményt a kisebbségi önkormányzat testülete nevében Vajda László, az országos szervezet  alelnöke, a Zala megyei közgyűlési tag vezette. Miután beszámolt a megyei roma testület 2012-es tevékenységéről,  kifejtette, idén  pályázatok, tehát pénz  hiányában  nincs lehetősége túl sok pozitív történésről beszámolni.  Ezzel együtt ez évben is megrendezik a megyei nemzetiségi napot, igaz, megfelelő megyeszékhelyi befogadóhely nélkül Lovásziba várják majd a roma kultúra bemutatkozása iránt érdeklődőket. Vajda László hangot adott annak a tapasztalatának, hogy az országos cigány önkormányzatban (OCÖ) nem igazán találnak partnerre saját feladataik, terveik megvalósításához, s egyben hiányolta a demokratikus döntéshozatalt.



Teleki László, Forgács József, Porkoláb Judit megyeházi  tisztviselő, jegyzőkönyvvezető és Vajda László a közmeghallgatáson (Fotó: Katona Tibor)


Teleki László, mint  a testület tagja megerősített az előtte  szólót abban, hogy  a megyei szintű szervezeti felállás feladatait országosan újra kell gondolni a járások  létrehozása után, mivel máris kiüresedettnek érzik  ezt a szintet a résztvevők. A kisebbségi önkormányzat közmeghallgatásán kérdést intézett a testülethez a Letenyéről érkezett Karsai Péter, aki a pályázatok iránt érdeklődött, valamint a roma foglalkoztatás nehézségeit taglalta, s jelezte, ebben sokkal nagyobb segítséget várnának Zalában a megyei szervezetükről. Kíváncsi  volt arra is, hogy a pénzmaradvány hogyan keletkezett a megyei cigány önkormányzatnál. Vajda László válaszában ecsetelte, túl kevés maradt, ahhoz, hogy arra érdemes lett volna pályázatot kiírni, ellenben elkölteni sem akarták mindenáron. Ő maga  is kifejtette, a foglalkoztatás élénkítésében nehéz előrejutni, ráadásul legutóbb - 2000 roma asszony foglalkoztatásáról volt szó - olyan adatlapot küldtek az OCÖ-tól, mely személyiségi jogokat sért. Végül Forgács József (Bandi) nehezményezte  a volt külügyminiszter, Jeszenszky Géza nemrégiben a romákra tett sértő megjegyzéseit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!