Hírek

2012.09.06. 05:19

Saját zsebből? - Várniuk kell a családi napközire Sormáson

Sormás - Hiába alakították ki a településen a családi napközit, most mégsem fogadhatnak benne gyerekeket, pontosabban ezt csak saját költségükre, állami normatíva nélkül tehetik meg.

Horváth-Balogh Attila

Póczai Zoltán polgármester elmondta: a családi napközit a már korábban bezárt óvoda helyiségében alakították ki, amire azért volt szükség, mert örvendetesen nő a gyerekszám.

– 2010-től több fiatal család is kiköltözött hozzánk, s 9-10 kisgyerek született, ennek okán jött az ötlet, hogy indítsunk családi napközit – magyarázta a polgármester. – A kormányzat szándékára alapozva (azaz hogy támogatni akarja a kistelepüléseket) tavasszal beadtuk a kérelmünket a családi napközi kialakítására. Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem járult hozzá az intézmény működtetéséhez.

A polgármester elmondta: ezt azzal indokolták, hogy a költségvetési keret kialakítása idén január közepén lezárult.

– Azt gondolom, méltányosság kérdése az egész, hiszen mi nem pluszpénzt kértünk, mert a gyerekek után a normatívát valaki megkapja. Ha már tényleg a kistelepülések támogatásáról van szó, akkor igazán lehetne kivételt tenni és a pénzt átcsoportosítani.

A minisztériumot is megkérdeztük, és a sajtóosztálytól azt a választ kaptuk: idén csak akkor finanszíroz új szolgáltatásokat az állam, ha az önkormányzat törvényben előírt ellátási kötelezettségének tesz eleget a szolgáltatással, vagy normatívaigényét tavaly benyújtotta. Sormás esetében pedig egyik sem áll fenn – arról nem írtak válaszukban, hogy van-e lehetőség méltányosságra a kistelepülések védelmében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!