2012.09.24. 16:41
Aranypáva Nagydíj után, CD-felvétel előtt a Gyenesdiási Népdalkör
Gyenesdiás - Az elérhető legmagasabb, az Aranypáva Nagydíj minősítést érte el a Gyenesdiási Népdalkör az Egri Népzenei Gálán. A 20 éves együttes színházi bemutatóra és CD kiadására is készül.
A 16. Egri Népzenei Gálára és egyben Aranypáva minősítő versenyre a rendező KÓTA Népzenei Tagozata 34 együttest hívott meg. Az eddigi eredményei alapján ott lehetett a 26 tagú gyenesdiási népdalkör is.
- Igazán szép születésnapi ajándék ez az együttesnek, hiszen idén ünnepeljük megalakulásunk 20. évfordulóját, ez alatt több Arany minősítéssel, Aranypáva Díjjal és a mostanival együtt már a harmadik Aranypáva Nagydíjjal büszkélkedhetünk - mondta Csordásné Fülöp Edit, a népdalkör vezetője. - Nagyon szerettünk volna e gálán részt venni. Nem volt könnyű a távolság, utazási költség miatt, de hála önkormányzatunknak, a fenntartó Gyenesdiási Köz-Kultúra Alapítványnak és tagjaink saját anyagi hozzájárulásának, sikerült az utazás anyagi feltételeit megteremtetni. A dr.Várnai Ferenc és Olsvai Imre gyűjtéséből származó Ormánsági csokorral és az idősebb Horváth Károly gyűjtötte Zalai csokorral készültünk. Éreztük, hogy jól szerepeltünk, ennek köszönhetően, a zsűri felkérte a népdalkörünket, hogy az ormánsági népdalok közül a Dráva szélén lakom címűt az esti bemutatkozás keretében tanítsuk be a résztvevőknek, valamint lehetőséget kaptunk, hogy a másnapi gálán bemutathassuk csokrainkat.
- Ha sikerül megkapnunk a Balaton Színházat, akkor novemberben a Gyenesdiási Dalárdával, az ő CD bemutatójukkal, a Községi Kórussal és a Gyenes Néptáncegyüttessel a Gyenesdiás a színpadon című egész estés műsorra hívhatjuk a közönséget - folytatta a népdalkör vezetője. - Ezen az estén tervezzük néhány, az 1960-as években Hernád Tibor, a gyenesdiási Kapernaum evangélikus lelkésze által gyűjtött helyi népdal előadását.
Az együttesnek 2003-ban már megjelent egy hanganyaga, most újra CD-felvételre készül. Szeretnék összegyűjteni repertoárjuk fontosabb dalait.