Hírek

2012.04.27. 18:09

Zsebszerződések ellen - válaszok nélkül

Nem kaptunk választ pénteken Becsehelyen dr. Budai Gyula államtitkártól arra, miért nem nyilvános az állami földhasználati pályázatok zalai nyerteseinek névsora és az elnyert területek mérete.

Horváth-Balogh Attila

A vidékfejlesztési államtitkár- aki nem mellesleg az elszámoltatási és korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos tisztét is ellátja  - országgyűlési képviselőtársa, Pintér László meghívására látogatott megyénkbe, hogy megismerkedjen annak mezőgazdaságával, illetve nyomon kövesse a kormány vidékfejlesztési programjának helyi megvalósulását. Elsőként az integrátori tevékenységet végző becsehelyi Molnár Farm 90 Kft. telephelyét kereste fel, onnét pedig egy alsószenterzsébeti gazdálkodóhoz, Horváth Lászlóhoz, illetve Szlovéniába vezetett az útja. Utóbbi helyszíneken a falusi turizmust tanulmányozta. Becsehelyen sajtótájékoztatót tartott, melyen többek közt a zsebszerződésekről is beszélt.

- E megye is gócpontja a zsebszerződéses eseteknek, melyekre a kormány kiemelt figyelmet fordít - szögezte le Budai Gyula.  -2014. május elsejéig, tehát az európai uniós földmoratórium lejártáig szeretnénk ezeket felszámolni.

Az államtitkár kíséretében jelen lévő Rigó Csaba kormánymegbízott hozzáfűzte: a maguk eszközeivel, öt szakigazgatási szervük hadrendbe állításával igyekeznek hozzájárulni a munka sikeréhez.

Ha már szerződésekről beszéltünk, szerettünk volna választ kapni, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet miért nem hajlandó lapunk többszöri megkeresésére sem nyilvánosságra hozni az állami földhaszonbérleti pályázat zalai vonatkozású eredményeit  egyebek közt arra hivatkozva, hogy az adatok nem publikusak, miközben a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény állást foglal az említett információk nyilvánosságáról.

Az államtitkár jelezte: még a Bajnai-kormány rendelkezett az adatok titkosságáról, amit az Orbán-kabinet is megújított. Majd azt mondta, egyes információk már fent vannak az NFA honlapján, s folyamatosan kerülnek fel újabbak. (Pénteken sem régi, sem friss adatokat nem találtunk a weboldalon.) Annyit végül elárult: Zalában csekély az állami földterületek aránya. Ebből 38 birtoktestet, összesen 660 hektárt pályáztak meg 52-en, akik közül 34 pályázó nyert. Neveket azonban nem hallottunk.


A Lehet Más a Politika feljelentést tesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellen. Arra kérik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az ÁSZ elnökét, illetve a legfőbb ügyészt, hogy indítsanak vizsgálatot az állami földbérletek ügyében. Sajtóhírek szerint ugyanis a Fejér megyében bérelhető területek 75 százalékát nyolc érdekcsoport kapta meg, melyek közül egyik sem helyben élő családi gazdálkodó.

.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!