Hírek

2012.04.06. 18:05

Lelkileg is támogatják

Kilenc településről immár 35 megváltozott munkaképességű embernek kínál hasznos elfoglaltságot és rehabilitációs ellátást a 2010 végén átadott nagylengyeli Szent Család Szociális Központ. Már nemcsak a házban (az egykori plébániaépületben), hanem a kertben is akad teendő.

Horváth A. Attila

Tavaly októberben ugyanis 60 szilvafát ültettek el a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász nagylengyeli intézményének udvarán, s most, hogy kitavaszodott, ezeket is gondozzák a rehabilitációs foglalkoztatottak. Időközben a veteményeskert is benépesült, itt zöldségeket, hagymát, borsót, krumplit ültettek el. Odabent elsősorban ajándéktárgyakat, rózsafüzért, kézműves termékeket készítenek, illetve egy szombathelyi cégnek betanított kétkezi munkát végeznek az ellátottak.

 - A napokban húsvéti ajándéktárgyakon és fafaragásokon dolgoztak, és természetesen nagy örömet okoz az embereknek, hogy alkotásaikat el is tudjuk adni a különböző vásárokon, találkozókon. Nagyon büszke a közösség például arra, hogy az egervári kistérségi napokon különdíjat kaptunk  - mondta el dr. Horváthné Németh Klára intézményvezető, akit egyebek közt arról is megkérdeztünk, a rokkantnyugdíjasok egészségi állapotának kötelező felülvizsgálata hogyan érinti a szociális központot. Mint megtudtuk, 15 embernek kell vizsgálatra jelentkeznie, ennyien tartoznak ugyanis az érintett III-as rokkantsági csoportba.
- Mi maximálisan mellettük állunk. Szociális szakemberként véleményeket írok arról, hogy a foglalkoztatásuk védett munkahelyen, napi 4 órában javasolt, nem a nyílt munkaerőpiacon. Reméljük, az orvosi bizottság figyelembe veszi majd az érveinket - válaszolta Klára. Mint mondta, a ház elsősorban szociális intézmény, amely programjaival nagyon sok ember életében indított el pozitív változást. Nemrég alkoholbeteg ellátott csatlakozott a csapathoz, azóta az illető nem iszik, rendszeresen dolgozik a házban, illetve templomba jár a közösséggel.

 - Szeretek itt lenni, nagy szükségem van erre az elfoglaltságra  - mondta a közösség egy másik tagja,  Komoróczki Istvánné, aki az intézmény megalapítása óta jár ide. Hasonlóan nyilatkozott Kiss József, aki korábban állástalan volt, így nagyon jókor jött neki a munkalehetőség. A férfi hozzátette: lelkileg is sok támogatást kap a központban a társaktól és a dolgozóktól.

A szociális központ a helyi egyházközség részeként készül a húsvéti ünnepre; pénteken keresztúton vettek részt az ellátottak. Egy másik fontos esemény is lesz a plébánián:   a nagyszombati vigília alkalmával felnőttkeresztelést tartanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!