A mondák körébe tartozik 1848. március 15-e

A legendát elsőként dr. Katona Tamás, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott professzora cáfolta, méghozzá éppen Petőfi naplójára alapozva. Ebben ugyanis nem szerepel, hogy a Nemzeti Múzeumnál is elhangzott volna a forradalmi eszmével egybeforrt költemény.

– Petőfi Sándor a Nemzeti Múzeum előtt biztosan nem szavalta el a Nemzeti dalt. Négy helyen elmondta 1848. március 15-én, de ott nem – szögezte le a nyolcvanéves történész. – A költő a naplójában pontosan leírta, hogy a Nemzeti Múzeumnál csak gyülekező volt, majd onnan ment a tömeg a városházára, hogy a polgárőrséget nemzetőrséggé alakítsák át.

Katona Tamás szerint a legendagyártás Kálozdi János nevéhez köthető, ugyanis ő volt az, aki a Nemzeti dal első kottáját egy rajz kíséretében még azon melegében papírra vetette. Ezen az ábrázoláson a költő Vasvári Pál társaságában azon a bizonyos oldalsó mellvéden látható, amely később aztán úgy vonult be a köztudatba, mint a vers újabb elszavalásának helyszíne.

– Petőfi szerepe természetesen ettől függetlenül meghatározó a március 15-i események alakulásában – folytatta a professzor. – Több leírásból is tudjuk, hogy a márciusi ifjak sorra járták az egyetemeket, s Petőfi mindenütt elmondta a Nemzeti dalt. Az egyik feljegyzésben még az is szerepelt, hogy székre pattant, majd átszellemült arccal elüvöltötte a verset, aztán a második strófától, hogy „a magyarok istenére esküszünk”, mindenki mondta már utána.

Katona Tamás szerint a Nemzeti dalnak nagy hatása volt az akkori fiatalságra. Az ifjak eredetileg egy József-napi vásári lakomára készültek, itt Vörösmarty Mihály Fóti dalát akarták elénekelni, amelyet Thern Károly zenésített meg. Ebben a Fóti dalban már szerepel a most vagy soha gondolata, melyet aztán Petőfi is átemelt a Nemzeti dalba. A történész szerint a költő zseniálisan radikális csattanót alkotott, ugyanúgy, mint ahogy Kossuth hosszú és óvatos parlamenti beszédéből a márciusi ifjak létrehozták a 12 ostorcsapásként ható 12 pontot.

– Március 15-ről Jókai naplójában olvasható a leghitelesebb beszámoló – folytatja a lenti Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola nyugalmazott történelem szakos tanára, Berkes Gábor, aki a legmesszebbmenőkig osztja Katona Tamás professzor elméletét. – Jókai egy szót nem ejt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén történő szavalásról. Ha mégis lett volna ilyen, akkor legalább egy mondatban biztosan említést tett volna róla, hiszen a nap történéseiről nagyon részletesen beszámolt. Petőfi szerepe nyilván nem vitatható a március 15-i eseményekben, ám ez az ominózus momentum biztosan nem történt meg.

Berkes Gábor úgy véli, a Petőfinek tulajdonított szavalat csak egy azok közül a mítoszok közül, amelyekkel az utókor rendre felruház jelentős eseményeket, azok fényét utólag emelendő. Több, mint 160 év viszonylatában nincs is jelentősége ennek a kérdésnek, ahogy fogalmaz, ez az epizód ugyanúgy a mondák körébe tartozik, mint ahogy az álruhában országot járó Mátyás királlyal kapcsolatos mesék is.

– Múltunkat a jótét emlékezés rengeteg sallanggal díszítette fel – magyarázta a történész. – Rengeteg példát lehetne említeni az 1848-at megelőző, de az azt követő időszakból is. Amikor kaotikus helyzet alakul ki, mint például a török hódoltság korában, vagy akár az 1848/49-es szabadságharc bukása utáni megtorlás éveiben, az emberi elme olyan vágyakat plántál át a múltba, amelyek nem történtek meg. Ez természetes emberi vonás, gondoljunk csak a sláger szövegére: csak a szépre emlékezem. Ha viszont nincs elég szépség a múltban, akkor utólag kreálunk.

Berkes Gábor azt is hozzátette: napjaink emberének történelmi ismeretei szempontjából nem releváns, hogy van-e tudomása a tárgyalt problémáról. Egy súlytalan mozaik egy történelmileg rendkívül fontos nap eseményei sorában, az „akár történhetett volna így is” kategóriába tartozó felvetés.

– Jómagam már vagy tíz évvel ezelőtt hallottam Katona Tamás előadását, amikor erről a kérdésről beszélt – folytatja Kancsal László, a lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola történelem szakos pedagógusa. – Azóta minden alkalommal megemlítem tanítványaimnak, mint érdekességet vagy kuriózumot, hiszen az általános tájékozottsághoz ennek ismerete is hozzátartozik.

Kancsal László hozzátette még: valószínűleg egyáltalán nem volt befolyással a március 15-i események menetére, hogy ki szavalta el, vagy egyáltalán elszavalták-e a Nemzeti Múzeum kertjében Petőfi költeményét, a sodró lendület ugyanis akkor már megállíthatatlanul vitte magával a felhevült lelkületű és a forradalmi eszmétől egyre inkább megrészegült magyarságot. Azt, hogy a történészek később egységesen mégis Petőfinek tudták be a szavalatot, azt maga is a lánglelkű költő személye körül kialakult kultusznak tulajdonítja.