Hírek

2012.02.02. 07:23

A Bőröndrobogó és a Xanaxok: mérnökszínház Jordán Tamással (videó)

Mérnökszínházba, nyílt napra és A siker kulcsa című versenyre is várták tegnap a továbbtanulás előtt álló középiskolásokat. A zalaegerszegi Keresztury ÁMK-ban Jordán Tamás színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója és a teátrum művészei tartottak előadást az egerszegi középiskolák műszaki érdeklődésű diákjai számára.

Kiss Anna

A Mérnökszínház avagy a Bőröndrobogó és a Xanaxok című produkcióval az információátadás, a mérnöki pálya népszerűsítése volt a cél.




Az egerszegi önkormányzat és a Nyugat-magyarországi Egyetem szervezésében bemutatott előadás előtt Balaicz Zoltán alpolgármester köszöntötte a fiatalokat. Beszédében kitért rá, hogy 2002 óta létezik mérnökképzés Zalaegerszegen, és a statisztika azt mutatja, a fiatalok egy-három hónappal a diploma megszerzése után el is tudnak helyezkedni. Prof. Dr. Jereb László, az egyetem dékánja megemlítette: az NYME 2010-ben vette át a zalaegerszegi mechatronikai mérnök képzést, de sok más mellett szólt a szeptemberben induló duális képzésről is.

Programokban gazdag napot zárt tegnap a BGF Gazdálkodási Karának zalaegerszegi intézete is. Míg délelőtt nyílt nap keretében a pályaválasztás előtt állókat látták el hasznos tanácsokkal és információkkal, addig délután A siker kulcsa című országos középiskolai csapatvetélkedő döntőjén versenghettek a diákok.


- A 19 jelentkező csapat közül itt már csak a legjobb hattal találkozhatunk - tudtuk meg dr. Szekeres Diánától, a rendezvény főszervezőjétől.- Nem kimondottan gazdasági témákat firtatunk, az általános műveltség, csapatmunka, talpraesettség is fontos eleme a vetélkedőnek. A rendezvényünk sikerességét az is mutatja, hogy a tavalyi versenyzők közül sokan most már hallgatóink a karon. A nyereményeket szponzorok, cégek, vállalkozások ajánlották fel több, mint félmillió forint értékben.

A pécsi Három grácia, a sárvári Ruhr-vidék, valamint a Laci és az angyalok, a pápai KözgázoSOKK, a lenti Villám és a vasvári Agymenők fantázia néven induló csapatok mérték össze tudásukat a szakmai zsűri előtt. A délutánt végül eredményhirdetés zárta, a vetélkedő győztese pedig a sárvári Ruhr-vidék lett, melynek tagjai számos ajándékkal és egy hangulatos délután élményével térhettek haza.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!