Hírek

2012.01.25. 14:04

Társasházak kerülnek bajba, ha nem lesz pénz

A nagykanizsai önkormányzat jelentős késéssel teljesíti a panelprogramos kifizetéseket, emiatt egyes társasházi lakóközösségek likviditási gondokkal küzdenek.

Horváth-Balogh Attila

A problémára Markotán Tibor ingatlankezelő hívta fel a figyelmünket, amit megerősített Varga Zoltán szakközgazdász is, aki bonyolítóként több panelprogramos beruházásban működött közre.

- A 2008-as, az úgynevezett iparosított technológiával készült lakóépületek hőenergetikai korszerűsítését célzó pályázatokról van szó - bocsátotta előre Varga Zoltán. - Az akkori döntés alapján az állami támogatás és a saját erő mellett az önkormányzat is odatette a maga részét a munkálatok finanszírozásához. Ezt nem egy összegben, hanem 5 évre elosztva kellett volna átutalni a társasházaknak. Nyilván ahhoz, hogy utóbbiak az állam felé ki tudják egyenlíteni az önerőt - ami nem csak a lakók pénze, hisz ehhez jön még az önkormányzaté is -, a megelőlegezéshez hitelt vettek fel. A beruházások 2010-ben elkészültek, csak épp a városi hányad nem érkezett meg. A bankot viszont nem érdekli, hogy ki nem fizetett időben, a törlesztőrészletet könyörtelenül leemelik a ház számlájáról.Markotán Tibortól megtudtuk: például a Kazanlak körút 11. esetében a hitelintézet másfél millió forintot vett le szilveszterkor a ház nulla egyenlegű számlájáról. Ez komoly gondot jelent a gazdálkodásban, s romba döntheti a lakóközösség büdzséjét.


- A beruházás lezárta, 2011 januárja óta várunk a város támogatására, ám abból eddig egy forintot sem láttunk - bocsátotta előre Markotán Tibor. - Így nem tudjuk kiegyenlíteni a közüzemi számlákat, néhányat eddig is csúsztattunk. Előfordulhat hogy, előbb-utóbb leveszik a gázórát.

Markotán Tibor elmondta, az önkormányzattal kötött szerződésben van egy mondat, amire az illetékesek hivatkoznak: a város addig nem fizet, amíg az állami támogatás nem jön meg. A szakember úgy véli, nincs ok erre várni, ha probléma adódik, az önkormányzat inkasszóval visszaveheti a kifizetést.


A hivatal válasza
A polgármesteri hivatalból a problémával kapcsolatban azt a tájékoztatást kaptuk: az elszámolások, támogatások folyósítása a társasházak részére folyamatos, ám a szigorú állami, illetve önkormányzati feltételek szerinti kifizetések nem mindig zökkenőmentesek, előfordultak csúszások, esetlegesen a támogatási szerződések módosítása miatt is. Hasonló helyzetek tapasztalhatók nem csak a panel-, hanem a kéményfelújítási program kapcsán is, itt még 2 társasház vár az önkormányzati támogatásra, részükre hamarosan megtörténik a kifizetés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!