Hírek

2012.01.27. 06:26

Bábbal, tánccal, zenével

Zalaegerszeg - A Zaláért Egyesület tegnap sajtótájékoztató keretében ismertette a Művészettel a jövő művészeiért című, TÁMOP projektjének félidei eredményeit az Art Mozi Stúdiótermében.

Zalai Hírlap

Vörös Éva a projekt szakmai vezetője elmondta, a pályázat keretében eddigi 81 foglalkozást szerveztek 27 csoport számára, amelyek az iskolák és óvodák visszajelzései alapján döntően sikeresek voltak. A továbbiakban Pfeifer Zsófia a mesefoglalkozások, Keszey Tivadar a táncpedagógiai, Kiss Tamás pedig a zeneművészeti foglalkozások tapasztalatairól szólt. Kiderült, a gyermekek a bábjátékot, a zenét és a táncot is egyaránt élvezték, s a folytatatásban alig várják, hogy ismét népi hangszereket és bábokat fogjanak a kezükben, valamint autentikus zalai, vagy éppen erdélyi lépéseket sajátítsanak el a táncórákon. Az intézmények részéről Kremznerné André Ildikó, Grófné Csatos Andrea és Zsigmond Istvánné tartott előadást a program szervezői és intézményeik között kialakult kiváló együttműködésről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!