Hírek

2011.11.24. 18:22

Miért nem fejlődik igazán a turizmus?

A Magyar Fürdővárosok Szövetsége előtt fontos feladatok állnak. A szervezetnek meg kell erősödnie, illetve törekednie kell, hogy arra, hogy minél ismertebbé váljon.

Sámel József


Lázár István, az idén megválasztott elnök hangsúlyozta ezt a szövetség csütörtöki, a kehidakustányi Kehida Termálban megtartott összejövetelén. Dr. Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a turizmus fejlesztéséről tartott előadást, kiemelve: a kormány terveiben prioritást kapott az egészségturizmus. Az ilyen céllal hazánkba érkező vendégek száma újra növekedni kezdett, az érintettek törekvéseinek középpontjában pedig a nemzetközi versenyképesség fokozása kell álljon. A szövetség tevékenységét méltatva elmondta: lényeges a köz-, önkormányzati és vállalkozói szektor együttműködése. Az előadások sorát Szabó Zoltán, a szervezet titkára folytatta, aki kérdőíves felmérésük eredményéről beszélt. Kiemelte: a turizmus fejlődését gátló tényezők közt a pályázati utófinanszírozást és bonyolult rendszert, az idegenforgalmi adókhoz kötődő alacsony kormányzati támogatást, valamint a gyenge belföldi keresletet jelölték meg a válaszadók.  A „Vajon meddig áll majd rendelkezésre a jelenlegi mennyiségben és minőségben a magyar gyógyvíz?” kérdésre a válaszolók fele az ötven éven túl kategóriát jelölte meg.
Lázár István a szövetség tervei kapcsán elmondta: pártoló jegyek kibocsátásával erősítenék a szervezetet, s cél, hogy Budapest csatlakozzon a szövetséghez. Tervezik, képzések indítását is.
A rendezvényen bemutatkozott Vajdasági Egészségturisztikai Klaszter.

Turizmus dosszié itt!

Ezek is érdekelhetik