Túl sokan vagyunk? Háborúkhoz, éhínséghez és agglegény-világhoz vezet a túlnépesedés?

Vajon Lorenz riasztó prognózisának fényében sok-e ez a hétmilliárd? Mik az emberiség kilátásai, ha változatlan ütemben szaporodik a Homo sapiens?
   
A Nobel-díjas osztrák etológus elsősorban az emberi élettér elpusztításától tartott, attól, hogy az emberi rablógazdálkodás felborítja a kölcsönhatásban álló életközösségek egyensúlyát. Ennek következményét látta a termőtalajok eróziója nyomán terjedő sivatagosodásban éppúgy, mint a tengerek halállományának túlhalászásában vagy az erdők kiirtását követő karsztosodásban.
   
Viszonylag jó hírnek nevezhető, hogy lassul a Föld népességének növekedési üteme. Ennek csúcsa a 60-as évek végén volt, amikor az emberiség lélekszáma évente csaknem 2 százalékkal emelkedett. Manapság 1 százalékos a gyarapodás üteme. Ennek eredményeként nem 12, hanem csak 14 év múlva fog újabb egymilliárddal növekedni a Földön élő emberek száma. A 9 milliárdodik földlakó érkezéséig pedig még több, további 18 év fog eltelni az ENSZ előrejelzése szerint.
   
Egykor a népesség kerek számainak elérését világszerte ünneplés fogadta (József Attila "Már két milliárd" című szerelmes versében utalt 1927-ben az eseményre). Manapság inkább aggódó hangok hallatszanak egy-egy újabb milliárd elérése alkalmából. Hillary Clinton tudományos tanácsadója, Nina Fedoroff két évvel ezelőtt arról beszélt a BBC-nek, hogy "feltehetőleg már ma is túl sok ember él a Földön". Csakhogy a "túl sok" fogalom rugalmasabb, mint amilyennek első hallásra tűnik.
   
Földünk aligha volna képes eltartani 10 milliárd vadászó-gyűjtögető életmódot folytató embert; ezeknek ugyanis egyenként jóval nagyobb területre volt szükségük, mint korunk emberének, amely többnyire iparszerű mezőgazdaság által előállított termékeket (hús, kenyér, zöldség, gyümölcs) fogyaszt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Föld azt sem bírná ki, ha a majdani 10 milliárd ember ugyanolyan intenzíven venné igénybe a bolygó erőforrásait, mint ma 7 milliárd földlakó. Mindazonáltal ez sem vetíti előre a malthusiánus rémkép szükségszerű megvalósulását. Thomas Malthus angol gondolkodó 1798-ban írt tanulmányában arra figyelmeztetett, hogy az emberiség rohamos gyarapodása "elkerülhetetlenül éhínséghez" fog vezetni. (Akkoriban alig 1 milliárd ember élt a Földön.)
   
A népesség növekedése kapcsán a legtöbb embert az alábbi kérdések foglalkoztatják: lesz-e elegendő élelem 2050-ben 9 milliárd száj számára? Belerokkan-e környezetünk ekkora embertömegbe? Vajon nem fog-e gyakoribb háborúkhoz vezetni a népsűrűség emelkedése?
   
Kezdjük az utolsó fölvetéssel. Konrad Lorenz kísérletekkel igazolta, hogy különböző állatfajok egyedeinek kis helyen történt összezsúfolása fokozza azok agresszivitását. Ez értelemszerűen vonatkozik a Homo sapiensre is, különösen abban az esetben, amikor az embereknek szűkülő erőforrásokért (élelem, víz, legelő, termőföld) kell megküzdeniük egymással. Egyes szakértők szerint a dárfúri (Szudán) konfliktust is részben az ottani lakosság túlzott szaporodása váltotta ki. Ennek nyomán ugyanis konfliktusok robbantak ki a gazdálkodáshoz szükséges földért és vízért.
   
Csakhogy különbség van a helyi konfliktusok és a globális fejlemények között - írta a The Economist. Jóllehet az utóbbi 50 évben csaknem olyan gyorsan nőtt a szuverén államok száma, mint a világ népessége, az államok közötti háborúk száma folyamatosan apadt. A polgárháborúké előbb emelkedett, azután csökkent. A harcokban meghaltak száma mintegy háromnegyedével esett vissza. Ezeket a tendenciákat a jelek szerint nem befolyásolja sem a népesség töretlen gyarapodása, sem a szaporodás ütemének ingadozása.
   
Kétségtelen, hogy az ember tevékenysége jelentős változásokat idéz elő a légkörben, a biodiverzitásban, az óceánok vízminőségében. A Föld népességének szaporodásával azonban nem áll egyenes arányban a környezeti károk növekedése. 2007-ben egy-egy amerikai és ausztrál állampolgár fejenként csaknem 20 tonna széndioxidot bocsátott ki a levegőbe. Ugyanakkor a 60 legkevésbé fejlett ország esetében ez a mutató nem érte el az 1 tonnát. A szegényebb országok népességének növekedése kevésbé volt hatással a légkörre, mint az Egyesült Államok népszaporulata (amely 1970 és 2010 között meghaladta az 50%-ot). A Föld lakosságának a következő 20 évben várható gyarapodása zömmel azokra az országokra esik, amelyek a legkevésbé terhelik a légkört üvegházhatású gázokkal.
   
A népesség szaporodása jelentősen érinti az élelmezést. Kétségtelen, hogy 7 milliárd főt nehezebb élelmezni, mint 6 milliárdot. A Világbank szerint 2005 és 2055 között kétharmadával kell fokozni a mezőgazdaság termelékenységét ahhoz, hogy lépést lehessen tartani az emberiség gyarapodásával. Ha viszont a Föld népessége 2005. évi szinten állandósulna, akkor csak 25 százalékkal kellene növelni az agrárszektor hozamait. Vagyis az élelmiszer-szükséglet jövőbeni emelkedését inkább a lakosság szaporodása, semmint az egyéni fogyasztás növekedése okozza.
   
A mezőgazdaság teljesítményének kétharmaddal való növelése nem irreális. 1970 és 2010 között az agrárszféra termelékenysége három és félszeresére nőtt! A problémát nem az emberiség szaporodása, hanem a termésnövelés korlátai okozzák. Egyre kevesebb a parlagon heverő, művelésbe fogható földterület. Sok régióban krónikus a vízhiány, a műtrágya-felhasználás elérte a csúcspontját. Ezek együttesen azt jelentik, hogy az élelmezés jövőbeni problémái nem a fogyasztás, hanem az ellátás oldalán jelentkeznek.

Bizonytalan a férfiakkal zsúfolt bolygó jövője

 Szakértők attól tartanak, hogy amikor a Föld népessége eléri a hétmilliárdot, a nemek közötti egyenlőtlenség miatt "agglegény országok" jönnek létre, ahol ádáz harc dúl majd a feleségért.

Egyelőre nem ismeretesek, milyen következményekkel jár majd a Christophe Guilmoto francia demográfus által "aggasztó elférfiasodásnak" nevezett jelenség a szelektív terhesség-megszakítás jellemezte országokban, mint India és Kína. Számos szakértő véli azonban úgy, hogy ötven éven belül a nőhiánynak ugyanolyan hatása lesz a társadalomra, mint az általános felmelegedésnek: láthatatlan, de létező.
   
A figyelmeztetések mögött cáfolhatatlan statisztika áll. A természet változatlan adatokat produkál: 100 lánygyermekre 104-106 fiú születése esik, és ennek az aránynak a legkisebb megváltoztatása is csak rendellenes tényezőkkel magyarázható. Indiában és Vietnamban 112 fiú és 100 lány születik, Kínában ez az arány 120 a 100-hoz, míg egyes régiókban 100 lányra 130 fiú születik. A tendencia egyre terjed: Azerbajdzsánban, Grúziában, Örményországban az arányszámok azonosak: 100 születő lányra 115 fiú esik. Szerbiában és Boszniában szintén hasonló jelenség tapasztalható.
   
A jelenségre világszerte 1990-ben figyeltek fel, amikor Amartya Sen indiai Nobel-díjas közgazdász Több mint 100 millió hiányzó nő sokkoló címmel jelentette meg írását. A demográfusok becslése szerint ez a szám mára meghaladta a 160 milliót. A jelenség annak a következménye, hogy hagyományosan népszerűbbek a fiúgyermekek, csökken a termelékenység sőt, ami még fontosabb, az olcsó ultrahangnak köszönhetően kiderül, hogy a magzat nőnemű, s illegálisan el lehet végeztetni a terhesség-megszakítást.
   
Még ha Indiában és Kínában a következő tíz évben vissza is térnek a normális arányszámok, Guilmoto szerint továbbra is fejtörést okoz a nősülés e két országban a következő évtizedekben. "A férfiak nemcsak idősebb korban nősülnek majd, de azt is kockáztatják, hogy agglegények maradnak egy olyan országban, ahol rendszerint szinte mindenki talált magának feleséget" – mondta.
   
Egyesek úgy vélik, hogy az új jelenség növelheti a többférjűséget és a szexturizmust, mások viszont katasztrófa-forgatókönyvet írnak, amelyekben nőrablás, az erőszak és a konfliktusok számítanak társadalmi normának majd. Néhány éve Valérie Hudson és Andrea den Boer politológusok azt írták, hogy a többségében férfiak lakta ázsiai országok veszélyt jelentenek a Nyugat számára. Szerintük "azokban a társadalmakban, ahol jóval több a férfiak száma a nőkénél, csak az otthon az erőszak elnyomására, illetve az erőszaknak gyarmatosítás vagy háború által külföldre történő exportjára képes tekintélyelvű rendszerek képesek kormányozni".
   
Mara Hvistendahl, a Science című folyóirat újságírója és a Nem természetes kiválasztódás című esszé szerzője rámutat, hogy a nagyszabású háború esélye kicsi, India ugyanis demokratikus állam. Elismeri ugyanakkor, hogy "történelmileg nem kellemes olyan társadalmakban élni, ahol a férfiak száma meghaladja a nőkét", utalva ezzel az instabilitás és időnként az erőszak veszélyére.
   
A ENSZ szakosított szervezetei figyelmeztettek a nők alacsony száma és az lánykereskedelem, illetve a nősülés céljából történő népvándorlás közötti összefüggésre, de egyelőre kevés megoldási lehetőséget vázoltak fel.
Guilmoto szerint elsődleges annak biztosítása, hogy probléma köztudott legyen, és ne csak a fejlődő országokban.