2011.09.29. 15:41
Csapadékvíz-elvezető rendszer 180 millióból
Gyenesdiás mellett a Balaton vízvédelmét is szolgálja a csapadékelvezető rendszer, melyet 180 millió forintból építettek ki a faluban. A projekt zárórendezvényét csütörtökön tartották.
Gál Lajos polgármester köszöntőjében elmondta: Gyenesdiás a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán több mint 156 millió forint EU-s támogatást nyert el, melyhez 27 milliós önrészt rendeltek.
Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke beszédében a beruházás megvalósulását méltatva kiemelte: bőven vár még feladat a Balaton-parti településekre a közmű infrastruktúra kiépítése terén is.
Horváth Tihamér, a kivitelező HorváthÉp Kft. ügyvezetője ismertette a beruházás részleteit. A projekt által érintett területeken korábban kiépített elvezető rendszer nem volt, a csapadékvíz szabálytalanul a közterületeken folyt és sok kárt okozott. A munkálatok során két záportározó készült és csaknem 2000 folyóméter nagy átmérőjű betongyűrűt fektettek le, közel 1100 tonna aszfaltot építettek be az érintett útszakaszokon. A projekt 185 ingatlant érintett.