Hírek

2011.06.17. 17:10

Az út hosszú vala: 7próbás játékokon a Múzsák

A lányok, ladikos csapatnevükön a Múzsák, szívesen visszautaznának a múltba, legalábbis a korhű hangulatot idéző bikali reneszánsz élménybirtokra, a vetélkedő helyszínére.

Sinkovics Eta

Gyönyörű hely, el tudnánk az életünket képzelni a reneszánsz korban áradoztak a diákok a Bonyhád közeli Bikalon felépített középkori faluról. S hol is másutt, mint az élménybirtok  lovagtermében zajlott a 17 csapat megmérettetése. A zalaegerszegi Zrínyi-gimnázium nyolcosztályos képzésének hetedikesei nem gondolták, hogy ilyen kalandokban lesz részük.

- Szép volt a környezet, tetszett a vetélkedő, sok barátot szereztünk és mi is jobban megismertük egymást - sorolta Gönczöl Csenge. 
- Örülünk, hogy itt lehettünk, nagy dolognak tartottuk, hogy a megyei versenyből továbbjutottunk - tette hozzá Szabados Flóra.


A vetélkedővel kapcsolatban egyetértettek Bocskor Beával abban, hogy szívesen láttak volna több olyan feladatot, ami  kreativitást kíván. A lányok a villáminterjúban, melynek során  három hírességhez intézhettek kérdéseket, igazán jeleskedtek. Ezt a teljesítményüket különdíjjal is értékelték.
- Katy Perrytől nemcsak a magyarországi forgatását kérdeztük, hanem, mivel édesszájú, azt is, hogy talált-e neki való édességet?

A versenyfeladatok zárásaként tudósításban számoltak be a csapatok az eltelt két napról, s minthogy reneszánsz stílusban tették, így gyakran hallhattuk eme megfogalmazást: az út hosszú vala...


- Emlékezetes marad számunkra az élménybirtok, a 7próbás ügyességi feladatok során körbejártuk a középkori hangulatot idéző falut. A kézműves műhelyben én például hímeztem. Soha nem foglalkoztam ilyesmivel, de tetszett - utalt a szerda délutáni programra Kiss Kíra, s büszkén mutatta a monogramjával ékesített zsebkendőt. Cserjési Dóra rönköt dobott, Bea és Flóra a nemezelést próbálta ki, Csenge pedig  bajvívásra vállalkozott.  A 7próbás játékon a zalai Múzsák a Komárom-Esztergom megyei Kisfirkászokkal alkottak olyan sikeres  csapatot, hogy meg is nyerték a versenyt. 

Mondhatnánk, talán nem véletlen, hiszen kiderült, hogy a lányok szinte mindegyike aktívan sportol. Flóra elsős kora óta versenyszerűen úszik, Csenge karatézik, és akárcsak Bea, a Zrínyiben röplabdázik, Dóra triatlonozik. Szavaikból kiderült, a Ladik vetélkedő során megérintette őket a média világa. Flóra inkább a fotózás felé hajlik, a többiek az újságírást próbálnák ki. Egyébként a döntőre való felkészülés komoly kihívást  jelentett, hiszen a  versenyzőknek az adott  megyei lap egy heti termését kellett elemezniük, s  kialakult véleményüket a szerkesztőségek is megismerhetik majd...


A ladikos diákok a vetélkedő kiegészítő programjaiként élvezték a solymász- és a lovasbemutatót, a táncházat, a tábortüzet, az égre bocsátott lámpást, a karaokét...

- Jövőre szeretnénk újra eljönni és megnyerni a versenyt  mondták határozottan a hetedikes lányok, akik most is helytálltak az országos döntőben. S ezt megerősítette felkészítő tanáruk, Karvalits Levente is.

S mint minden diáknak, számukra is befejeződött az idei tanév. Mindegyikük bizonyítványába a félévhez képest több lesz az ötös érdemjegy, mint a négyes. A nyarat természetesen pihenéssel töltik, ám elárulták, hogy előtte a közös strandolós kiruccanással oldják fel a verseny okozta izgalmakat, fáradalmakat.


Ladik döntő
A 7-8.-as diákok részére a lapkiadók szervezte médiavetélkedő országos döntőjében a Pannon Lapok Társáságát Vas, Zala, Fejér és Veszprém megye csapatai képviselték. A zsűrizésben Tálosi Péter, a PLT üzletfejlesztési és marketingvezetője vett részt.

Ezek is érdekelhetik