Hírek

2011.05.18. 17:04

Eladósodott falu: a hitelezőkkel egyeztet Gelse

Elkészült Gelse zárómérlegével kapcsolatos könyvvizsgálói jelentés, s hamarosan megkezdődhet az egyeztetés a település önkormányzata, valamint a hitelezők között.

Szalabán Attila


Mint már megírtuk, Gelse önkormányzati képviselő-testülete a falu korábban keletkezett adósságállományát látva tavaly decemberben úgy értékelte a helyzetet: nem tehát mást, mint hogy adósságrendezési eljárást kér maga ellen. A cégbíróság által az eljárás lebonyolítására kijelölt Vectigalis Zrt. ezt követően elkészíttette az önkormányzat vagyonmérlegét, összegyűjtve a hitelezők követeléseit is. A dokumentumról könyvvizsgálói jelentés készült.

Szegedi Ferenc, Gelse polgármestere elmondta, néhány napon belül tárgyalóasztalhoz ülnek a település vezetői, valamint a falu tetemes hitelállományát biztosító szervezetek képviselői, hogy megvitassák: milyen egyezséget tudnak kötni.

- A falu intézményeinek működése folyamatosan biztosított  - szögezte le  Péter Márta, a Vectigalis Zrt. felszámolóbiztosa.  -A jogszabályok alapján idén január ötödikétől kezdve 150 napon belül az önkormányzatot képviselő polgármesternek ajánlatot kell előterjesztenie a hitelezők felé, a falu adósságállományának rendezése érdekében. Ez a tárgyalássorozat a tervek szerint pénteken kezdődik meg. Az ajánlat pontos részleteit még én sem ismerem, mindenesetre a hitelezőknek 60 nap áll majd a rendelkezésre, hogy megvitatva azt egyezségre jussanak az önkormányzattal.

Péter Márta elmondta: a törvény értelmében január 5.-éhez képest 210 napon belül meg kell születnie a hitelezők és az önkormányzat közötti egyezségnek, a folyamatban felszámolóbiztosként nem vesz közvetlenül részt, de annak törvényességét felügyeli. Amennyiben nem tudnak határidőre megegyezni a felek, akkor azt jelzik a cégbíróságnak, és az eljárás a vagyonértékesítés szakaszába lép. Ha ez bekövetkezik, például a Termálvölgy fürdőkomplexum sorsa válik kérdésessé, hiszen a létesítmény működtetése ugyan ráfizetéses  de az ingatlan értéke nagyon jelentős.

 

Korábbi  cikkeink:

Lépett a NAV a gelsei feljelentés ügyében

A tartozások fejében végső esetben eladnák a gelsei fürdőt

Több mint egymilliárdot akarnak a csődbe ment mintafalu hitelezői

Visszavonták Gelse támogatását

Csődben a mintafalu! Sikkasztás, hűtlen kezelés a gyanú

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!