Hírek

2011.04.23. 09:00

Nem vicc! Havi 293 forint gázártámogatás

Annyira kevésnek találja a nagycsaládosok gázártámogatását egyik olvasónk, hogy el sem fogadja. Azt írta: az ügyintézésének költségei magasabbak voltak ennél.

Szabó Judit

Szabó Attila e hónapban kapta meg a határozatot  a nagycsaládosok gázár-támogatásáról. Eszerint  három gyermeke után  évi 3513 forint, vagyis havi 292,75 forint kedvezményben részesül. Úgy gondolta, ez annyira kevés, hogy csak elírás lehet, ezért az államkicstárhoz fordult, de kiderült, hogy nincs tévedés. Olvasónk szerint a kérelem beadáshoz szükséges papírok fénymásolása és  az útiköltsége többe került, mint az éves  támogatás. Mivel tömbházban lakik, az  elszámolás is bonyolult, közölte. Hozzátette: a közös képviselő azt mondta, hogy  inkább ad neki havi 300 forintot, csak mondja le a támogatást, mert a papírmunka többe kerül. Szabó Attila így is tesz, tudatta.

Levelével a kicstár megyei igazgatóságához fordultunk,  érdeklődve, hogy  milyen összegűek a zalai nagycsaládoknak juttatott támogatások. Onnét  a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályához irányítottak, de megpróbáltunk inkább az E.On-tól információt szerezni. Egyházi Nikoletta  szóvivő előrebocsátotta,  hogy az illetékességi területükön  közel tízezer fogyasztó él a nagycsaládos kedvezménnyel (gázzal félmillió ügyfelet látnak  el). A társasházban és a családi házban lakóknak  másképp határozza meg a kedvezmény mértékét a 39/2010. NFM-rendelet. A tömbházban lakók  támogatását forintálisan adja meg, ez az első három gyermek után 1049 vagy 1171 forint évente gyermekenként  (a gázmérőtől függően), a 4. és minden  további gyermek után pedig 1573 vagy 1757 forint.

A családi házakban lakóknál MegaJoulban adta meg a kedvezményt a jogszabály. Még nem tudni, ez forintálisan mennyi lesz,  bizonytalan ugyanis, hogy  akinek van például  61560 (ez vonatkozik a háromgyermekesekre) vagy 80 ezer MJ kedvezménye, mennyit használ fel belőle. A kedvezmény mértékéig  egyes árkategóriát alkalmaznak (nettó 2,879 FtMJ), az azon felüli  fogyasztást pedig kettessel  számolják (nettó 3,519 FtMJ). Egyébként 41040 MJ-ig minden egyedi mérős ügyfélre az  egyes kategória érvényes.

A nagycsaládosok átlagos támogatásáról  egy év múlva tud pontos adatot közölni az E.On.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!