Hírek

2011.02.17. 19:32

Vitányi: átfogó reformokra van szükség

Az ország nehéz helyzetén csak átfogó, komoly reformokkal lehet változtatni; minden politikai mozgalomnak, pártnak, kormánynak "van bűne abban, hogy ezt eddig nem elég hangsúllyal tette" - közölte Vitányi Iván, az MSZP Demokratikus Koalíció platformjának alelnöke csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

MTI

Magyarország iparban, gazdaságban elmarad Nyugat-Európához képest, a gazdaság lassú fejlődése azzal járt együtt, hogy sokkal nagyobb a feketegazdaság, nagyobb a munkanélküliség, így kevesebben, viszont többet adóznak - fejtette ki Vitányi Iván. 
  
Nyugat-Európában a társadalom kétharmada megállapodott, nyugodt, középosztálybeli életet él - tette hozzá -, ezzel szemben Magyarországon ugyanekkora arányban vannak veszélyeztetett, reménytelen helyzetben.
   
A szociáldemokrata értékműhely vezetője szerint a "jelenlegi kormány sem a jó oldaláról fogja meg a dolgokat", mert előrejutni - az európai tapasztalatok is ezt igazolják - csak demokráciával lehet. A társadalom problémáit nem lehet felülről megoldani, ugyanis a társadalom csak azt sajátítja el, amit kivívott magának - mutatott rá.
   
Azt mondta, a rendszerváltás után minden politikai hatalom ördögi körbe került: mindennél fontosabb volt a választások megnyerése, utána viszont nagyrészt a választási ígéretek miatt nem lehetett hozzáfogni a valódi reformokhoz. Az egész magyar társadalomnak és a politikai rendszernek is szembe kell néznie azzal, hogy csak a társadalom többségének valódi támogatásával lehet előre jutni - jelentette ki Vitányi Iván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!