Hírek

2011.02.16. 06:48

Ítélet enyhítéssel: hamis vádért megrovás a rendőrnek

Kétrendbeli hamis vádért jogerősen elítélték Rainiss Gábor rendőr őrnagyot. A korábban Keszthelyen szolgált, jelenleg gyermekével gyesen lévő rendőrtisztet négy és fél évvel ezelőtti esemény miatt marasztalták el.

Arany Gábor

A most 36 éves férfi ügyeivel két alkalommal is foglalkoztunk. Igazságkeresésével, beadványaival, feljelentéseivel számos hatóságot foglalkoztatott eddig is. Számos pert indított, több folyt ellene is. A közvetlen főnökeit is feljelentette, de ezek nem vezettek eredményre: a volt keszthelyi kapitányt és hivatalvezetőjét felmentették a vádak alól.

Rainiss például okirat-hamisítást, szolgálati visszaélést, alárendelt megsértését és számos katonai bűncselekményt vélelmezett terhükre. Összesen 15 eljárást indított ellenük, ezek megszűntek vagy felmentéssel zárultak.

A január közepén jogerősen lezárult ügy alapját Rainiss Gábor egyik feljelentése képezi. Pontosabban, ezt elutasította a hatóság. Ezt ő e-mailben megpanaszolta, mondván, hogy 2006. június 20-án a nyomozó ügyészségen kihallgatásakor nem volt jelen védője. Ennek ellenére az eljáró ügyész jelenlévőként tüntette fel a jegyzőkönyvben s aláíratta vele, mintha ott lett volna. Ha ez így volt, az megvalósította a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítást, amelyben a védő bűnsegéd volt. Ezen állítás nem igazolódott be, ezért Rainiss Gábort a hamis vád miatt feljelentették, de az ügyet végül csak pótmagánvádas eljárásban sikerült ítéletig vinni.

Rainiss tagadta, hogy az inkriminált e-mailt a freemailes postafiókjáról ő küldte el 2006. december 12-én késő délután. Azt elismerte, számítógépén elkészítette a panasz szövegét, amelyet jogi képviselőjével egyeztetett. Elmondása szerint lementette az iratot, majd később fedezte fel, hogy valaki azt elküldte. A lakásában többen is hozzáférhettek a számítógéphez, és rendszeresen használták is. Az üzenetet pedig általa meg nem nevezett családtagja küldte el. Állítása szerint a panasz azonban át lett fogalmazva. Mivel nem ő küldte el, így a bűncselekményt az követte el, aki az enter gombot a számítógépen megnyomta, érvelt.

A bíróság előtt számos tanú meghallgatása után bebizonyosodott, a panaszában foglalt állítások alaptalanok. Mivel az inkriminált üggyel kapcsolatban Rainiss Gábor rendelkezett kellő ismerettel, hozzátartozói is csak tőle értesülhettek ezekről. Ezért a panasz megfogalmazása is csak hozzá köthető, megkérdőjelezhető, hogy családtagjai közül abba valakit bevont. Az sem magyarázható, hogy miután aznap kapta kézhez a feljelentését elutasító határozatot, s miután erre azonnal elkészíti a panaszt, azt miért ne továbbította volna.

Mindezek alapján Rainiss Gábort első fokon a kanizsai városi bíróság 500 napi tétel, azaz 80 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Ezt fellebbezése után a Veszprém megyei bíróság megrovásra enyhítette minap. Mindkét fórum igen nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe Rainiss Gábor - itt nem részletezendő - egészségi állapotát, illetve a másodfok már a cselekmény óta eltelt jelentős időt is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!