Hírek

2010.10.30. 18:55

Másodszorra is Halmi Béla lett Letenye polgármestere

Már kora délután kiderült: jóval többen mentek el polgármestert választani a letenyei 4. számú szavazókörbe, mint október 3-án tették, ám az akkori - vitatott - eredményen ez sem változtatott.

Szalabán Attila

 
A letenyei tűzoltószertárban kialakított 4. számú szavazókörben dolgozó szavazatszámláló bizottság elnöke, Bicsák János először igazoltatott bennünket - első a rend -, majd közölte: semmi rendkívüli nem történt. A szavazók pedig egymás után érkeztek, délután három órakor már meghaladta a voksolók száma az október 3-án, nap végén regisztrált 270-et.
 

- A szociális otthon vezetője írásban kifogást nyújtott be Rontó Károly fellépésével kapcsolatban - árulta el kevéssel délután négy óra után lapunknak Baloghné dr. Andel Zsuzsanna jegyző. Mint jelezte, a kifogással kapcsolatban a helyi választási bizottság fog dönteni.

A másodszori választás eredményei nem sokkal fél kilenc előtt születtek meg. E szerint összesen 380-an járultak az urnához, ebből 208 szavazatot kapott Halmi Béla, 170-et Kuprivecz István, míg Iván Róbertre ketten adták le voksukat. Így az összesített eredmény a következőképpen alakult:

Halmi Béla (Fidesz-KDNP) 671 szavazat
Kuprivecz  József (független) 659 szavazat
Iván Róbert (független) 40 szavazat


A település polgármestere tehát a fideszes Halmi Béla - csakúgy, mint az október 3. választáskor.

 

 

Önkormányzati választás 2010

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!