Hírek

2010.09.03. 06:12

Mínusz 200-200 millió forint! Csalódás: visszavont pályázat

Szakmapolitikai indokokra hivatkozva a minap visszavonta a Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére kiírt pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Zalában két kórházat érint a döntés, az intézmények 200-200 millió forintos fejlesztéstől esnek el.

Sámel József

Az NFÜ rövid sajtóközleményében az szerepel, hogy a pályázat feltételeit a kormány új egészségpolitikai koncepciójához igazítják, s majd ezt követően - egy későbbi időpontban - ismét meghirdetik. A közleményben arról nem esik szó, hogy a már befogadott pályázatoknak mi lesz a sorsa.

A Kanizsai Dorottya Kórház pályázatát, mely a pszichiátriai osztály rehabilitációs részlegének felújítását, modernizálását célozta, korábban már befogadták, az intézmény tehát számolt a közel 200 millió forintos támogatással.


- Több szempontból is fontos lett volna az épület felújítása, hiszen amellett, hogy a kórház és az önkormányzat önerőből nem tud egy ekkora beruházást finanszírozni, még a betegek gyógyulásához is némi pluszt adott volna a modernizáció - fogalmazott dr. Brünner Szilveszter, a kanizsai kórház orvos-igazgatója. - A pszichiátriai osztály amúgy a kórház B jelű háromszintes épületének második emeletén működik, ahol egyébként az elmúlt 20 esztendőben nem történt semmi érdemi változtatás, ezért az épület megérett a felújításra. A tervek szerint cserére került volna az elöregedett padló- és falburkolat, s a tönkrement nyílászárók helyett is újakat építettek volna be. Mindezek mellett egy betegfürdetésre is alkalmas helyiség kialakítása is tervben volt, mint ahogy az akadálymentesítés, a világítótestek cseréje és a vizesblokkok felújítása is. Az átépítés mellett a pályázati keretből a rehabilitációs ellátáshoz szükséges eszközök is beszerzésre kerültek volna, így állítható betegágyak, fekvő- és ülőkocsi, s egyéb orvosi készülékek.

Mint azt dr. Brünner Szilveszter elmondta: a pályázat visszavonásáról nemrég beszélt Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral, aki jelezte: talán az év vége felé ismét kiírják, így a meglévő szakmai anyag nem vész kárba.

A keszthelyi városi kórházban ugyancsak csalódást keltett a pályázat csúszásának híre. Nagy reményeket fűznek ugyanis terveikhez, amelyekben egy új rehabilitációs osztály körvonalazódik.

- 200 millió forintra pályáztunk, amihez 10 százalékos önrészt kell biztosítanunk - kezd a részletekbe dr. Kvarda Attila főigazgató. - Ebből az összegből belső átalakításokkal 54 ágyas neurológiai rehabilitációs osztályt szeretnénk megvalósítani.

Alapos átgondolás után döntöttek e terület mellett, tekintettel voltak a zalai megbetegedési mutatókra is, amelyek mindenképp indokolják e terület fejlesztését.

- Zajlik ugyan a megyei kórházban neurológiai rehabilitáció, de mindössze 8 ágyon, ami közel sem elegendő - folytatja a főigazgató. - Köztudomású, hogy stroke vagy egyéb agyi történés után gondos ápolásra van szüksége a betegnek, amíg újra önmagára talál. Ezt a feladatot céloztuk meg, a megyei kórház neurológiai osztályával kialakított szakmai együttműködés talaján.



A KÓRHÁZAKAT ÉRINTŐ KORÁBBI CIKKEINKET MEGTALÁLJA A KAPCSOLT ANYAGOK KÖZÖTT!


A zalai egészségügyi megvonásokról is kérdez az MSZP Zalaegerszegen - sajtótájékoztató pénteken. Klikk ide a részletekért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!