Hírek

2010.07.27. 09:51

A hálapénz tartja életben az egészségügyet?

A Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége elítéli a kikövetelt hálapénzt, ám arra hívja fel a figyelmet, hogy ma részben éppen a paraszolvencia tartja életben az egészségügyet.

MTI

A szervezet az MTI-hez kedden eljuttatott állásfoglalásban arra emlékeztet, hogy a hálapénzt Magyarországon a szocializmus hozta létre, ám azt a "sajátságos kapitalizmusunk húsz év alatt sem tudta megszüntetni".
   
Felidézték azt is, hogy a hálapénz Magyarországon 1947 előtt ismeretlen fogalom volt, és azt a szocialista bérgazdálkodás hozta létre, amikor bizonyos foglalkozások esetén a bért úgy határozták meg jó néhány foglalkozásnál - például az orvosoknál, ápolóknál, fodrászoknál, pincéreknél - , hogy számításba vették a hálapénz, illetve a borravaló mértékét.
   
Hozzátették: az egészségügyi bérezés esetén ez így van ma is.
   
Arra is rámutattak, hogy az egészségügyön belül ott alakultak ki a hiányszakmák, ahol nem volt, vagy nem volt elegendő paraszolvencia. Azaz a hivatástudaton túl, csak a hálapénz volt képes megállítani az orvosok, ápolók tömeges elvándorlását bizonyos szakmákból, s hiánya pedig - a pályaválasztás és az elvándorlás révén - hiányszakmákat idézett elő - írták.
   
A szervezet Pusztai Dezső elnök és Balaton Péter titkár által jegyzett állásfoglalásában úgy fogalmaztak: "a magyar egészségügy működőképességét napjainkban a betegek által adott hálapénz és a beszállítók felé fennálló 100 milliárdot meghaladó tartozás tartja életben".
   
Mint írták, ezen késedelem nélkül nem tüneti, hanem oki "kezeléssel" lehet változtatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!