2010.05.29. 02:25
Öregdiák- találkozó, először
Jövő hét szombatján, azaz június 5-én először rendez öregdiák-találkozót a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium. A középiskola egész napos programmal készül az eseményre.
- A jövő hét szombati program már összeállt, az ünnepélyes megnyitóra 10 órakor kerül sor a HSMK-ban, ahol az iskola jelenlegi diákjai kulturális műsorral kedveskednek majd az öregdiákoknak - így az igazgató. - Délután az iskolában focimérkőzéssel folytatódik a program, majd 16 órától az aulában az öregdiákok ünnepélyes köszöntésére kerül sor. Ezt követően rendhagyó osztályfőnöki órák következnek, a már előre bejelenkezett 10-20-30 és 50 évvel ezelőtt végzett osztályok veszik birtokba a tantermeket. Este pedig a retro hangulat jegyében a menzán tálaljuk a vacsorát, ahol az egykori Irányis, Landleros, batthyánys diákok feleleveníthetik a diákélményeket.