Hírek

2010.02.19. 03:28

Megismerhették és megszerették

Rendhagyó irodalomórán vehettek részt az általános- és középiskolás diákok a minap a keszthelyi Balaton Színházban. Azok is megszerették Weöres Sándor verseit, akiket eddig nem érintett meg a költészet szépsége.

Temesi Hilda

A Mihelyt nem kell, minden a tied előadására összegyűlt fiatalok sok érdekes információt gyűjthettek a különleges órán amellett, hogy a férfi-nő kapcsolat örök témáját feszegető gyönyörű verseket hallgatták.

A hévízi Bibó-gimnáziumból érkezett barátaival Vajda Zsuzsanna, akinek egyik kedvenc költője Weöres Sándor.

- A Psyché a kedvencem tőle, de a verseit is szeretem. Nem hagyhattam ki az alkalmat, ahogy más irodalmi vagy színházi rendezvényt is szívesen látogatok - így a diáklány. - Úgy gondolom, a ma délután hallottakat majd kamatoztatni tudom a verselemzéseknél. Én is szoktam szavalóversenyeken részt venni, talán egyszer majd éppen tőle fogok valamit előadni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!