Hírek

2010.01.25. 03:25

Vona Gábor: A Jobbik áprilisban meglepetést okoz majd

Több mint 3000 lakossági fórumot tart a választásokig a Jobbik, ezek közül százon a pártelnök szólal fel. Szombaton Keszthelyen kezdte, tegnap a megyeszékhelyen folytatta zalai kampányát Vona Gábor.

Horváth A. Attila

Az egerszegi helyszín, az SZMK nagyterme kicsinek bizonyult vasárnap délután, az érdeklődők tömegesen érkeztek a rendezvényre. Mint a programismertető fórum előtti sajtótájékoztatón elhangzott, a Jobbik a radikális változás mellett száll síkra, választási győzelemre készül, minimálcélja pedig az MSZP megelőzése. Vona Gábor szerint támogatottságuk egyre nő - ezt Zakó László megyei elnök megerősítette -, így a szájról szájra terjedő Jobbik áprilisban meglepetést okoz majd. Az országos elnök programjukról szólva úgy fogalmazott: a munkahelyteremtés érdekében konfliktust kell vállalni a globális tőkével, a közbiztonság javítását szolgáló csendőrségnek pedig van létjogosultsága, Európa több országában működik hasonló testület. Vona Gábortól véleményt kértünk a gazdasági bűncselekmény gyanújával nemrég letartóztatott keszthelyi pártelnök ügyében is.

- Első lépésünk az volt, hogy az eljárás végéig felfüggesztettük a párttagságát. Mi a rend pártja vagyunk, aki törvényt sért, kapja meg büntetését... Ugyanakkor én bízom régi társunk ártatlanságában, azt pedig gyanúsnak tartom, hogy éppen a fórumunk előtt pár nappal fogták el őt - válaszolta Vona Gábor.

Választás 2010  - Lapozzá át vonatkozó dossziénkat!

Ezek is érdekelhetik