Hírek

2009.09.22. 05:50

Kirekesztett település? A polgármester magyarázatot kért a sorozatos elutasításra (frissítve a megyei közgyűlés elnökének reagálásával)

Murakeresztúr - Pávlicz Lajos, a község polgármestere megelégelte, hogy a megyei közgyűlés rendre elutasítja a falu pályázatait, augusztus elején levélben kért magyarázatot Manninger Jenő elnöktől. Válaszra azóta sem méltatták...

Horányi Árpád

Pávlicz Lajos szerint nehezen magyarázható, hogy miért nem nyernek a megyei közgyűléshez benyújtott pályázataik. Úgy érzi: tudatos kirekesztés folyik ellenük a ciklus kezdete óta.

- Az első dolog, ami megdöbbentett, még 2007-ben történt - idézi fel a polgármester. - Az előző ciklusban ugyanis a megyei önkormányzat ígéretett tett arra, hogy biztosítja a zárókonferencia megrendezését a murakeresztúri határátkelő tervezésére elnyert projekthez. Bár a tervezés térségi, sőt, határon túli elképzeléseket valósított meg - tehát több környékbeli települést is érintett - a költségeket egymagunk vállaltuk. Az időközben felálló új megyei közgyűlésnek csak a zárókonferencia megrendezését kellett volna finanszíroznia, ám erre sem voltak képesek. 


Épül a vízelvezetőcsatorna. Az uniós támogatáshoz szükséges önerőhöz kértek segítséget, hiába
Fotó: Varga György

- Ráadásul - folytatta Pávlicz Lajos -, az uniós projektek pénzügyi felügyeletét ellátó VÁTI felé is nekünk kellett megmagyarázni, hogy a megyei önkormányzat miért nem tartotta magát korábbi vállalásához.

Pávlicz Lajos szerint ez csak a kisebbik gond. Az idei önerő alap szétosztásakor sem jutott nekik semmi, miközben más települések - hasonló feltételek mellett - többmilliós segítséget kaptak a megyétől.

- Az indoklásban az szerepelt, hogy csak azon kistelepülések kaptak önerő alapra támogatást, amelyek kevés uniós forráshoz jutottak az elmúlt öt évben - mutatta a lapunkban megjelent nyilatkozatot a polgármester. - Ezek alapján az általunk belvízrendezésre elnyert 88 millió forintos uniós támogatáshoz egy fillér önerő-kiegészítést sem kaptunk, így most a működési költségeinkből kell a pályázat önerejét biztosítanunk. Bezzeg a bázakerettyei önkormányzat - amelyik 107 milliós uniós forráshoz jutott - közel 4 millió forintos önerő-támogatást kapott a megyei önkormányzattól. Ebből is látszik, hogy mondvacsinált indokkal utasítottak el minket.

Pávlicz Lajos szerint elég nehéz megmagyarázni a fentieket, ám Manninger Jenő elnök nem is törekszik rá.

- A levelet még augusztus elején küldtem, de választ azóta sem kaptam - hangsúlyozta a polgármester. - Telefonon is többször kerestem Manninger Jenőt, a megyegyűlés elnökét, ám a titkárnőjénél tovább sosem jutottam. Pedig szerintem járna némi magyarázat, a település lakóinak joga van tudni, hogy a megyei önkormányzat miért bánik mostohagyerekként a faluval.

A murakeresztúriak ügyében mi is kerestük Manninger Jenőt, ám helyette Pintér László alelnök válaszolt a kérdésekre. Mint elmondta: Bázakerettye azért kaphatott támogatást az önerőhöz, mert ott nem belvízrendezésre, hanem az iskola korszerűsítésére kellett a pénz, az pedig egészen más kategória. Hogy miért, azt nem részletezte. Az alelnök szerint amúgy sem volt nagy a rendelkezésre álló keret, a 25 millió forint hamar elfogyott.

Ennek némileg ellentmond, hogy a megyei közgyűlés legutóbbi, szeptemberi ülésén is több település részesült hasonló fejlesztési célú támogatásban, Zalakomár például 5 millió forintot nyert.

A zárókonferenciáról, melyet anno a megyei önkormányzatnak kellett volna megrendezni, nem volt információja Pintér Lászlónak, de ígérte: utánanéz a dolognak, bár tájékoztatást azóta nem kaptunk e kérdésben.

Az alelnök arra sem tudott válaszolni, hogy Manninger Jenő elnököt miért nem tudja elérni Pávlicz Lajos polgármester, s hogy a megyegyűlés elnöke miért nem érez késztetést, hogy jelentkezzen. Pintér László arra viszont ígéretet tett, hogy a murakeresztúriak levelére egy hónapon belül hivatalos választ küldenek.


NEM TUDJA BIZONYÍTANI
Pávlicz Lajos azt mondja, vannak sejtései a folyamatos elutasítás okáról, ám mint kifejtette, azt nem tudja bizonyítani, hogy a politika szerepet játszik a pályázataik sikertelenségében. Mint mondta, ő maga független képviselő, a falu jelentős része pedig nemzeti érzelmű, ezért sem érti a megyegyűlés Fidesz- frakcióját, amelynek tagjai – tudomása szerint – mereven elzárkóztak Murakeresztúr támogatásától. 



REAGÁLÁS:

Pintér László, a megyei közgyűlés elnöke:


"Az előző ciklusban Murakeresztúr Község Önkormányzata és a Zala Megyei Önkormányzat között létrejött megállapodásból kiderül, hogy a megyei önkormányzat lehetőséget biztosít egy projektet bemutató rendezvény Megyeházán történő lebonyolításához. Azonban egy, a tudtunk nélkül, máshol megrendezett program költségeit nem állt módunkban kifizetni. Pavlicz Lajos murakeresztúri polgármester tehát téved, amikor azt állítja, hogy a megyei önkormányzat nem teljesítette a megállapodásban vállalt feladatát."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!