Hírek

2009.05.25. 02:29

Szent István oklevelében

Sóly - Négyszázötven lakója van annak a Veszprém megyei településnek, amely 1009-ben kiadási helyszínéül szolgált Szent István király - Zalát is először említő - oklevelének.

Sámel József

Az elmúlt szombaton Fejér, Pest, Veszprém és Zala megye közösen ünnepelte ennek az aktusnak az 1000. évfordulóját.

Az aprócska falu már kora reggel izgalomban várta a mintegy ötszáz - köztük számos külföldi - vendéget. Azon a helyen, ahol a Koppány vezér legyőzése emlékére emelt kápolna állt, ma egy szerény református templomot találunk. Ez az - alapos felújításra szoruló - épület adott otthont az ünnepségsorozatot indító ökumenikus istentiszteletnek. E templom, s az itt élő félszáz tagot számláló gyülekezet szolgálója, Bikali László református tiszteletes mellett dr. Márfi Gyula katolikus érsek, Steinbach József református püspök és Vető István evangélikus püspökhelyettes celebrálta a misét, melyen részt vettek az ünneplő megyék közgyűlési elnökei, főjegyzői, jelen lévő tagjai, a testvérmegyék képviselői, valamint Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége.

Az egyházi esemény után a nagysátorba vonultak az egybegyűltek, ahol négymegyés ünnepi közgyűlést tartottak. A pulpituson dr. Balogh Ibolya (Fejér), dr. Szűcs Lajos (Pest), Lasztovicza Jenő (Veszprém) és Manninger Jenő (Zala) megyei közgyűlési elnök foglalt helyet. A vendégeket Juhász Tibor, Sóly polgármestere köszöntötte, felidézve a falu múltját, melyre az évente júliusban megrendezett Szent Kard fesztivál keretében emlékeznek.

Ezután a Veszprém megyei születésű Mádl Ferenc ünnepi gondolatait is meghallgathattuk. A volt köztársasági elnök hitet tett a megye mint ezeréves, egyfelől egyházi, másfelől közigazgatási egység mellett, mely, mint az idő mutatja, életképesnek bizonyult. 


Fotó: Ohr Tibor

A sólyi oklevélről Hermann István, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója szólt. Tőle tudtuk meg, az eredeti okirat nem maradt ránk, egy 1257-ben készült, IV. Béla király nevében megerősített másolat jóvoltából ismerhetjük a tartalmát.

Dr. Márfi Gyula érsek az állam és az egyház pozitív dialógusának fenntartását szorgalmazta, leszögezve, az állam nem lehet közömbös a hittel, a hitből fakadó erkölcsiséggel szemben.

A megyei közgyűlési elnökök mindegyike szólásra emelkedett, ki-ki vázolta sa-ját megyéje ezeréves történetét. Manninger Jenő Zala múltjából kiemelte a volt zalavári központ jelentősé-gét, majd Deák Ferenc, a ha-za bölcse és Csány László, 1848-as kormánybiztos alakját.Az ünnepi közgyűlés közfelkiáltással fogadta el a megye mint identitásképző viszonyítási pont létét hangsúlyozó határozatot. Ebben kérték a megye pozícióinak megerősítését. A dokumentumot - a magyar pénzérmék és a napisajtó társaságában - fadobozba téve a református templom padozatában helyezték el. A protokolláris eseménysor végén emlékfát is ültettek a megyevezetők, majd a fogadás előtt meghallgatták Navracsics Tibor - szintén Veszprém megyei illetőségű országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője - pohárköszöntőjét. E gondolatok is a megye szerepének fontossága körül jártak, a szónok remélte, ezer év múlva is áll itt valaki, hogy a megyéket ünnepelje.

A rendezvényt kulturális műsor és népi iparművészeti kirakodóvásár kísérte.Hogy ennek nagyobb legyen a hitele és mdenki szigorúan betartsa, e levelet saját kezünkkel megerősítjük, és alján gyűrűnk rányomásával megjelöltettük. Kelt Sólyban, Szent István első vértanú kápolnájánál Az Úr megtestesülésétől számított 1009. esztendőben. (Részlet az oklevélből.)


Képek az eseményről itt! 



Olvassa el az EZER ÉVES ZALA további híreit, barangoljon a történelmi megye területén, böngéssze át a jubileumi programokat! 

A Zalai Hírlap cikkei


A jubiláló megye honlapja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!