Hírek

2009.04.07. 06:27

Mérik az ügyek bonyolultságát

Zalaegerszeg (ag) - Az ügyek mennyiségi nyilvántartása helyett bonyolultságukat és ezáltal a bírói leterheltséget is vizsgálják abban a kísérletben, amelynek révén pontosabb kép készülhet arról, hogy a bírák, bíróságok milyen minőségű munkát végeznek.

MTI

A csírájában 2005-ben kezdődött, s azóta továbbfejlesztett kísérleti jellegű adatlapos felmérésről - amelybe a nagykanizsai bíróság is bekapcsolódott - dr. Fazekas Sándor szólt tegnap a Zala megyei összbírói értekezletet követő sajtótájékoztatón.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettese elmondta, a kanizsain kívül Budapest IV. és XV. kerületi bírósága, valamint a miskolci városi, továbbá a pesti, a hajdú-bihari és a somogyi megyei bíróság vesz részt a kérdőíves felméréssel folytatott kísérletben, amelyhez hasonló még nem volt a hazai bíráskodási rendszerben. Ennek során megpróbálnak választ adni arra, hogy az egyes ügyek mennyiben térnek el egymástól. Ehhez például büntetőügyekben figyelembe veszik, hány vádlott és tanú szerepelt, hány oldalas a nyomozati irat, hány szakértőre volt szükség, az alkalmazott külföldi jogot, s hogy hányszor kellett az eljárást felfüggeszteni. Mint rámutatott, régi igény a bírói karban, hogy az ügyek minőségi értékelésére is térjenek ki az egyszerű mennyiségi nyilvántartáson túl.

A bíráskodás feltételei kapcsán kifejtette: idén 64 milliárd forintból működnek a hazai bíróságok. Ez az elmúlt évhez képest 152 millió forinttal kevesebb. Ennek ellenére az első negyedév tapasztalatai szerint feszített, racionális és takarékos gazdálkodás mellett feladataik elláthatóak.

A Zala megyében működő bíróságok munkáját értékelve az OIT elnökhelyettese kifejtette: az országos átlaghoz képest jelentősen nőtt a bíróságokra érkező nem peres ügyek száma, ami nagyrészt a teljesen elektronizált és egyszerűsített cégeljárásnak köszönhető. Tavaly országosan 410 ezer ilyen ügy volt, ami 36 százalékkal több a korábbinál. Zalában ez az arány meghaladta a 40 százalékot.

Országosan jócskán megnőtt a felszámolási kérelmek száma is, Zalában pedig több volt a fizetési meghagyásos ügy. Ezek körét elsősorban a meg nem fizetett közüzemi díjtartozások, hiteltartozások, a nagyobb városokban pedig a parkolási díjak jelentik.

Tavaly megyénk bíróságain a polgári perek 70, a gazdasági perek 61, a közigazgatási perek 90, míg a büntetőperek 82 százalékát fejezték be egy éven belül, ez már az évet értékelő összefoglalóból derült ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!