Hírek

2009.03.27. 06:29

86-os kátyúsűrűség

Zalalövő - A hét elején megkezdődött a 86-os út gyűrődések és kátyúk miatt leginkább balesetveszélyesnek tartott részein a burkolat javítása. A Magyar Közút Kht. munkatársai jelenleg Zalalövő térségében dolgoznak.

Gyuricza Ferenc

Lapunkban az elmúlt hetekben sokszor foglalkoztunk a 86-os út állapotával.

- Amit most végzünk, az nem felújítás, hanem burkolatjavítás - szögezte le rögtön Sümegi Péter, a Magyar Közút Kht. észak-dunántúli regionális főmérnöke. - A baki aszfaltkeverőből első etapban 300 tonna melegaszfaltot rendeltünk, ezt dolgozzuk be.

Információink szerint a regionális főmérnök által említett 300 tonna melegaszfalt jóval kevesebb, mint amennyire valójában szükség lenne. Óvatos becslések alapján is legalább ezer tonna kellene. A 300 tonna arra elegendő, hogy a legveszélyesebb pontokon kijavítsák a burkolatban keletkezett hibákat.

Sümegi Péter elismerte, hogy az általa említett mennyiség valószínűleg nem lesz elegendő a 86-os út teljes zalai szakaszára, ám hozzátette: a későbbiekben még lehetőség nyílhat további javításokra. Emellett mintegy 50 tonna hidegaszfalt felhasználásával a mellékutak kátyúzását is elkezdték. A közútkezelő jelenleg a burkolatjavítást tartja elsődleges feladatának, illetve párhuzamosan megkezdték a hórácsok beszedését is.

- A burkolatjavítást speciális célgépekkel fél pályás útszűkület és 40 kilométer/óra sebességkorlátozással végezzük - folytatta a főmérnök, aki azt is elmagyarázta, hogy a melegaszfaltos javítás sokkal tartósabb, mint a hideg, csapadékos időszakban alkalmazott hidegaszfaltos technológia.

A lenti üzemmérnökség vezetője, Hermán Sándor érdeklődésünkre annyival egészítette ki mindezt, hogy a burkolatjavítást a közbeszerzési szerződés értelmében március 31-ig be kell fejezniük. Előnyben részesítik a Zalalövő környéki részt, hiszen az a szakasz a várost elkerülő út megépítése miatt kimarad a 86-os út várhatóan még idén elinduló 11 és fél tonnás megerősítéséből. Sümegi Péter szintén szólt a megerősítésről, mint mondotta, az út annyira elhasználódott, hogy valóban megérett már egy teljes körű burkolatmegerősítésre, ám azt már nem a Magyar Közút Kht. koordinálja, hanem egy másik állami cég, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. beruházása lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!