Hírek

2008.10.10. 02:27

Művészeti program japánokkal (október 21-22.)

Keszthely (há) - Nevével fémjelzetten kerül sor a hagyományos művészeti napokra október 21-22-én az Életfa Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában. A programot az intézmény a Magyar-Japán Baráti Társaság helyi szervezetével közösen rendezi meg.

Horányi Árpád

Az esemény nyitónapján japán és magyar játékokban vesznek részt a diákok és az oktatási intézmény mellett működő óvodába járó gyermekek. A pedagógusok a japán költészet egyik jellegzetes versformájával, a haiku sajátosságaival ismerkedhetnek meg, vendég egyetemi tanár előadásán keresztül. Képzőművészeti kiállítás nyílik, s megtekinthetik a résztvevők a papírmerítés mesterség bemutatóját. Majd délutáni koncerten teret kap a muzsika is,a hangversenyen a helyi ze-nei képzést fémjelző DVD-lemezt mutatnak be. A szakmai programok keretében sajátos oktatási módszerrel zajló tanítási órákon vehetnek részt a vendégek.

A rendezvény Nemzeti kincsünk a magyar nyelv címmel sorra kerülő művészettörténészi előadással zárul.

Ezek is érdekelhetik