Hírek

2008.10.02. 02:29

Az anyatej biciklin érkezett

Söjtör - Olyan céltudatos kíváncsisággal néz az objektívbe, mintha onnan akarná kiolvasni a jövőjét. Pedig a fényképezőgép csak dokumentálni tudja a csöppnyi lány sorsát, s <em>Németh Dzsenifer</em> esetében még ez sem egyszerű. Beleszületett a valóság sűrűjébe.

Magyar Hajnalka

A söjtöri kislánnyal és édesapjával, Kalányos Józseffel (36) néhány hete találkoztunk először, a Zala Megyei Kórházban. A gyermekjátszóban ültek, ahol épp jótékonysági műsor zajlott. Már akkor feltűnt, hogy a markáns férfi milyen természetes gyöngédséggel tartja karjaiban a csecsemőt, akin hamarosan műtétet hajtanak végre. A kislány végbélnyílása nem a megfelelő helyen fejlődött ki, emiatt kell operálni. A párosra dr. Gárdos László, a gyermekosztály osztályvezető főorvosa hívta fel a figyelmünket, mondván, számukra is megható volt, hogy az apa milyen odaadással gondozta az újszülöttet. Dzsenifernek szüksége is van az apai törődésre, hiszen édesanyja - egy veleszületett betegség miatt - tolókocsiban tölti az életét. 


A műtétet megelőző hetekre a kórház hazaadta a csecsemőt, meglátogattuk hát őket, hogy bepillantsunk az otthoni hétköznapokba.

Az eredetileg rózsaszín, foszlott vakolatú söjtöri házhoz Fodorné Mátyás Bernadett védőnő kísér el bennünket. A pár júliusban költözött ide a babával, azelőtt az erdő közepén, Szénásvölgy pusztán éltek, még puritánabb körülmények között.

A futóláncon tartott apró csahosok közt lavírozva lépünk az őszi napfényből a homályba boruló házba. Az egyik szegletben felsejlik az édesanya, Németh Erzsébet (32) tolókocsija, a család szobájába vezető ajtót pedig csak hangvezérléssel találom meg. Csöpp kis helyiség, de meleg van, az ajtó mellett vaskályha. A dupla ágy közepén a hat hónapos Dzsenifer kurjongat, s kapkod jókedvűen a nem létező legyek után.

Az apa nyolc általánost végzett, amíg volt téesz, ott dolgozott kocsisként. Imádta a lovakat. A téesz felbomlott, s neki 6-7 éve nincs állandó munkája. Az anya Little-kórral, veleszületett végtagmerevséggel látta meg a napvilágot, a minimális mozgáshoz is segítségre, kapaszkodásra van szüksége. A gyermekvállaláshoz esetében nem kis bátorság kellett. Ijesztgették is elegen, hogy József nem fogja bírni, s gyorsan megunja majd a dajkaságot. Szerencsére nem így lett.

- Dzseni 1 kiló 26 dekával született, hét hónapra. Muszáj volt császármetszést végezni, mert olyan magas volt a vérnyomásom, hogy ártott volna a babának - eleveníti fel a nehéz napokat az égszínkék szemekkel megáldott anyuka. - Olyan csöpp volt, alig hittük... A kórházban nagyon kedvesek, gondoskodók voltak velünk, Dzseninek külön szobája, külön nővére volt.


Két hét múltán Erzsi elhagyta a kórházat, otthon egyszerűbbnek tűnt az ellátása. A kicsi azonban maradt, hiszen inkubátorban iperedett, míg el nem érte a megfelelő súlyt.

- Nehéz volt elszakadni tőle, mindig nála járt az eszem - cuppant egy puszit a kis kobakra.

Az anyatejre azonban továbbra is mindennél nagyobb szüksége volt Dzsenifernek. Ekkortól tehát József minden áldott nap biciklire ült, s kis üvegben vitte az otthon lefejt anyatejet az újszülöttnek Zalaegerszegre.

- Reggel hatkor indultam, hogy időben ott legyen a tej a kórházban. Egy jó óra alatt betekertem... - meséli az apa. - Aztán haza, hogy Erzsit is ellássam. Így ment ez két hónapig. Volt, hogy az úton elkapott az eső, de hát őérte mindent... Jó gyerek, nincs vele gond, eszik rendesen, már majdnem öt kiló.

A történet egyik főszereplője, a bicikli nagy becsben fényeskedik az udvaron. József használtan vette, enélkül végképp működésképtelenné vált volna a család, hiszen minden beszerzést, intézkedést ennek nyergében végzett. Amikor például fürdető kádat vett a babának Egerszegen, az alkalmatosságot a hátára kötötte, úgy tekert haza.

Tudakolom, miből élnek.

- Leginkább abból, amit Erzsi kap a rokkantsága után. Meg most intézzük az ápolási díjat, hiszen mindkettőjükről én gondoskodom - feleli az apa.

- Eddig miért nem kapott ápolási díjat?

- Nem tudtuk igényelni, mert nem volt személyi igazolványom.

- ???

- Hát igen, mások is így reagálnak... Nem volt rá szükségem. Nekem abszolút nem hiányzott, aki akart, így is megtalált.

A beszélgetésből lassan kibomlik egy olyan élethelyzet, amit kívülállóként sem könnyű megemészteni. A nyári beköltözést követően ugyanis a pár avval szembesült, hogy a házon, amit még anno Erzsi szülei vásároltak, jelentős hitel maradt. No meg 600 ezer forintos elmaradt áramszámla, több év hátraléka, aminek döntő többségét nem ők fogyasztották el. A szolgáltató persze, a korábban itt élőknek adott részletfizetési kedvezmény és temérdek felszólítás után kikapcsolta a villanyt. Jelenleg sincs áramuk.

- Hogyan tudják így ellátni a gyereket?

- Van gyertyánk, meg a rádióval is lehet világítani.

- De mi lesz télen?

- Fogalmam sincs - dünnyögi az apa. - Van palackos gázunk, felváltva főzünk a sógorommal. Fával fűtünk, s a sparhelten vizet is tudunk forralni a fürdetéshez. Tévé és zene helyett meg itt van nekünk Dzseni.

A vízdíjból ugyancsak hibádzik 47 ezer forint, azt mindenképpen kinyögik valahogy részletenként, hiszen víz híján végképp nem lehetnek.

- De hát világosság nélkül sem nőhet fel ez a gyerek...

- Ó, szerencsére már megszokta...

Az ágy mellett kis polc, rajta a pelenkák, s egy könyv. Hófehérke története.

- Még meg sem született, már megvettem. Nekem is ez volt a kedvenc mesém...- így az apa.

Távozáskor a védőnőtől megtudjuk, a kislány gondozásában nem lehet semmi kivetnivalót találni. Egyenletesen fejlődik, s minden remény megvan rá, hogy hamarosan behozza érettebb társait.

Az emberben persze tódulnak a nehezen megkerülhető kérdések. Hogyan lehet így felnevelni egy gyereket? Miként lehetne ebből a helyzetből kimászni? Mi vezetett ide, kié a felelősség? A pontos válaszok alighanem kibogozhatatlanok. De még ha kristálytisztán, ércbe öntve állna is előttünk az igazság, akkor is, mire volna jó? Aligha állhatnánk vele Dzseni mindenre nyitott, a világot felfedezni vágyó tekintete elé.

Ezek is érdekelhetik