2006.09.04. 02:25
Pupillától Kolibriig
Lendva (gyf) - Hatodik alkalommal ad otthont Lendva annak a nemzetközi bábfesztiválnak, melyre többnyire közép-európai államokból érkeznek társulatok. Idén a magyar és horvát színházakon túl egy cseh társulat is bemutatkozik.
A VI. Nemzetközi Bábfesztivál programjának több mint a fele lezajlott már, a hét végén három előadást is megtekinthettek az érdeklődők. A helyi Pupilla Bábszínház által kezdeményezett találkozó lényege, hogy e sajátságos előadóművészet lehető legszélesebb tárházát, műfaji kínálatát bemutathassa az érdeklődőknek, ugyanakkor biztosítsa a szakmai tapasztalatcsere lehetőségét is a társulatok számára.
Az idei esztendőben a fesztivál három hetet ölel fel, ennek során összesen hat előadást tekinthetnek meg a nézők. Pénteken egy horvát, szombaton és vasárnap pedig egy-egy honi, azaz szlovén színház szórakoztatta a többségében gyermekekből álló publikumot. A fesztiválnak lesz magyar vendége is, e hét szombatján fogja a budapesti Kolibri Színház a rendezvénysorozatot egy háromórásra tervezett óriásbábos előadással zárni.