2006.09.22. 02:24
Nem élethalálharc ez a választás sem
Budapest (ds) - Veszélyességi pótlékot is fölszámolhat a Corvinus Egyetem adjunktusa, egyben egy kommunikációs tanácsadó cég tulajdonosa, Török Gábor politológus, aki hétfőn éjjel az MTV székházában rekedt.
- Volt bennem némi szorongás, és örültem, amikor hazaértem.
- Most a való élet sűrűjéből saját bőrén érzékelhette a valóságot. Milyennek látta a tüntetőket?
- Akik az épületben voltak, azokat nem nevezném tiltakozóknak. A demokratikus jogok gyakorlása jelszóval jó néhányan erőszakos cselekedetekre ragadtatták magukat. Inkább a rossz arcúak tűntek föl, de sok volt az őgyelgő, bámészkodó is.
- Kezdjük az elején. Kinek származik előnye a kazetta nyilvánosságából?
- Mindkét oldalnak származhat. Az ellenzék igazolva látja, amit eddig hajtogatott a becsapásról, de a kormányfőnek is, hiszen mértékadó lapok, a Financal Times publicistája is azt írja, Gyurcsány Ferenc vezetésével látnak esélyt a reformok végrehajtására.
- Belebukhat őszinteségi rohamába a miniszterelnök?
- Nyugat-Európában egy ilyen eset könnyen a kormány bukásához vezethet. Magyarországon a kormányfő közjogilag jobban be van biztosítva, mint általában a demokratikus országokban. Egyelőre hajthatatlannak látszik, rendkívüli helyzet kell, hogy fölajánlja lemondását.
- Az önkormányzati választásokat Orbán Viktor továbbra is élethalálharcként fogja föl.
- Stratégiája és taktikája részeként. Lehet, hogy a szocialisták a listás választásokon alulmaradnak, de nem hiszem, hogy azért veszítik el tömegesen a kormánypárti polgármesterek hivatalukat, mert a miniszterelnök beismerte a hazugsághalmazt. Ha a szocialistáknak sikerül pozíciókat megőrizni Budapesten, illetve a megyei jogú városokban, akkor árnyaltabbá válik a kép az értelmezési versenyben, és nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy bukás és vereség az önkormányzati választás. A jelenlegi polgármesterek akkor is több eséllyel rendelkeznek az ismeretlenekkel szemben, ha nem a legnépszerűbb párt jelöltjei. Egy kistelepülésen jól ismerik egymást az emberek, ott kevésbé számít a párthovatartozás. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy vannak olyan területek, ahol az eddigi választások a hagyományokat igazolták, például Dunaújvárosban nem volt még konzervatív polgármester, vagy több felekezet püspöki székhelyén, Veszprémben négyszer választottak liberális polgármestert.
- A tüntetések merrefelé billentik a mérleg nyelvét?
- Ezt egyelőre nem lehet megmondani. Még van vagy tíz nap van a választásig, a helyzet napról napra változhat.