2006.09.09. 02:29
MSZP megyei közgyűlési jelöltek
Zalaegerszeg (ag) - Elfogadta a választási bizottság az önkormányzati választásokra az MSZP megyei közgyűlési listáját, jelentették be a párt székházá ...
Zalaegerszeg (ag) - Elfogadta a választási bizottság az önkormányzati választásokra az MSZP megyei közgyűlési listáját, jelentették be a párt székházában tegnap.
E szerint a 10 ezernél nagyobb településeken Veér Miklós, Kalló Zoltán, Kránicz Kálmán, Maczucza Éva, Brunner Tibor nevét olvashatják a választók. Ebből a körből öten juthatnak be a 40 fős képviselő-testületbe. A 10 ezer lakosú, illetve annál kisebb településekről pedig 35 képviselőt küldhetnek a választók a közgyűlésbe. Itt az MSZP 22 jelöltet tudott állítani: a lista elején Varga László, Góra Balázs, Baracskai József, dr. Fodor Csaba, Horváth Csaba áll.