Hírek

2006.09.26. 02:29

Kísérleteztünk sokat az őszinteséggel

Nagykanizsa - A Szabad Demokraták Szövetségének elnöke, Kuncze Gábor biztos benne: a vasárnapi önkormányzati választások nem a baloldal nagyarányú vereségét hozzák. Lapunk kérdéseire válaszolva újra kiállt Gyurcsány Ferenc és a reformok mellett.

nincs nev

- Az első, hogy az embereknek mindig tudniuk kell a teljes igazságot, nem szabad, nem elég részleteket elmondani. Volt szó a nehéz helyzetről, a stabilizáció szükségességéről, ám azt nem mondta el senki, hogy ez pontosan mit is jelent, milyen terheket kell a társadalomnak elviselnie. Aztán fontos tanulság, hogy remélt politikai sikerek érdekében nem kelthet senki indulatokat, nem vezényelhet utcára embereket, mert a gyeplő egyszer csak a lovak közé kerül. Harmadszor fel kell eleveníteni, hogy milyen a berendezkedés Magyarországon: át kell ismételni, miről szólnak az önkormányzati választások. Negyedrészt pedig még hátra van a társadalom egyes rétegeiben a tanulási folyamat arról, hol van a határ a szabad véleménynyilvánítás és a bűncselekmény közt.

- A miniszterelnök Őszödön beszélt az elmúlt 16 év hazug politizálásáról is. A liberálisok nevében mit tud ebből bevállalni?

- Gyurcsánynak igaza van a politika önáltatása, őszintétlensége tekintetében. Ugyanakkor emlékezhet mindenki: mindig az SZDSZ-nek volt a legalaposabb programja, mi kongattuk a vészharangot a rendszerváltáskor is, hogy meg lehet csinálni, de nagyon nehéz lesz. Kísérleteztünk sokat az őszinteséggel - nem is nyertünk soha választást. De a felelősség alól nem húzhatja ki magát senki, én sem akarom ezt tenni. Hogy ne menjünk nagyon messze, hadd emlékeztessek a Medgyessy-kormány száznapos programjára, mely nagy részben okolható jelen problémáinkért. Abban benne voltunk, de például Orbánék is megszavazták.

- Mit gondol a rendbontókkal szembeni fellépés szigoráról? A tévés ostromról már sok szó esett, de azóta született néhány nem kifejezetten kemény ítélet, a körözött Budaházy Györgyöt pedig hagyták a Kossuth téren szónokolni.

- Úgy vélem, a gyorsított eljárásban meghozott ítéletek csak a kezdetet jelentik, az igazi hangadók később kerülnek sorra. Nem aggódom, sőt, úgy látom, a rendőrség kifejezetten jól működik együtt az ügyészséggel. A Budaházy-féle esetről csak sejtéseim vannak, de úgy vélem, jó oka lehet annak, hogy nem csaptak le rá azonnal. Az MTV ostroma kapcsán megjegyezném azért: ha keményebben lép fel és rendet csinál a rendőrség, most a jogállamot siratnánk és diktatúráról beszélnénk, ezzel szemben a testület élvezi az emberek szimpátiáját, s ezzel a háta mögött azóta hatékonyan dolgozik. Ugyanakkor látni kell: a világ megváltozott, a követelmények mások, melyekre a mi rendőrségünket nem sikerült felkészíteni. Ez is a hét tanulságai közé tartozik.

- Politológusoktól hallottam: a botrány során Gyurcsány Ferenc elvesztette szilárd hátországát, félő, hogy így nem tudja végbevinni a reformokat. Mit szól ehhez?

- Nem vagyok politológus, jósolni nem tudok, csak azt mondani, amit szerintem tenni kell. Van egy program, benne stabilizációval, az egészségügyet, a közigazgatást, az adókat és minden fontos területet érintő reformokkal. És van ehhez egy ember, aki elég erős és elkötelezett, hogy mindezeket végig is vigye. Mi, az SZDSZ, kiállunk mellette, mindannyiunk érdekében.

- Sokan óhajtanak változást az ország vezetésében. Mérsékeltebbek szerint maradhatna a koalíció, a kormányfői székben egy nyugodt, hiteles emberrel - mint például ön. Vállalná?

- Maradjunk realisták!

- Mi lesz, ha a vasárnapi választási eredmény csak a baloldal jelentős vereségeként lesz értékelhető?

- Ilyen nem történhet. Szoros lesz az eredmény, melyet ráadásul minden politkai erő győzelemként él majd meg, és úgy is kommunikál, de nem akarom megkerülni a kérdést. Az önkormányzati választások eredménye egyszerűen nincs hatással a hivatalban lévő kormányra. Kormányfő még nem bukott itt akkorát, mint Antall József 1990-ben, mégsem merült fel senkiben a kabinet illegitimitása. Orbán Viktor pártja ugyancsak eléggé kikapott 1998-ban, mégsem indult meg senki a kormánya ellen. Az dől el vasárnap, hogy kik vezetnek tovább egy-egy települést, s nagyon remélem, hogy a sok - zömében ráadásul független - jelölt közül az emberek azt hozzák helyzetbe, aki a legtöbbet tudja tenni értük a következő években.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!