2006.09.22. 02:28
Ajándék a polgármesternek
Letenye (kv) - A képviselő-testület szerdai ülése Rostonics László polgármesteri beszámolójával vette kezdetét, mely az elmúlt időszak történéseit és pályázati sikereit is érintette.
A polgármesteri beszámolót, majd az önkormányzat 2006. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről szóló napirendi pontot is egyhangúan fogadák el a képviselők, majd megtárgyalták az idei költségvetés módosítását. Eközben a bizottságok által támogatott javaslatokon túl még egy felvetődött, nevezetesen: a tartalék terhére a testület további 1 millió forintot biztosítson az új lakást építők, vásárlók számára. A képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta, s további 1 millió forinttal növelte a lakásépítésre és -vásárlásra szánt támogatási összeget. A cikluszáró ülésen egyéb napirendekről is tárgyaltak a teljes létszámban megjelent letenyei képviselők, majd zárásként a testület egy hatalmas kerámia tállal köszönte meg Rostonics László leköszönő polgármester több mint kétévtizedes városvezetői munkáját.