2006.09.23. 02:26
A legsikeresebb ciklus után
Zalaegerszeg (ahzs) - Bár a lezárult megyei közgyűlési ciklus az elzárkózó többségi magatartás miatt nehézségekkel indult az MSZP-frakció számára, a megyei gyarapodás szempontjából összességében mégis eredményesnek tartják, mondta tegnapi sajtótájékoztatóján a képviselőcsoport vezetője, Varga László országgyűlési képviselő.
A politikus elmondta, a frakció először tapasztalta meg az ellenzéki pozíció biztosította lehetőségeket, de a kormányzati hátszél sokat segített abban, hogy a megye fejlesztési elképzelései támogathatók legyenek. Ennek révén a ciklus alatt a kórházi, iskolai, közlekedési, idősügyi pályázatokhoz mintegy 20 milliárd forint értékű címzett támogatás érkezett Zalába. Mindez történt amellett, hogy a jobboldali vezetés a kezdetekkor külső szakértőkkel vizsgáltatta az előző szocialista elnöklés hagyatékát. Az elért eredményekben mindkét oldal sikeres erőfeszítése, s jó néhányaknak a politikai különbözőségeken való felülemelkedése ölt testet.
- Ha a választási eredmények következtében lesz befolyásunk a következő közgyűlés vezetésére, szakítani kívánunk az eddigi gyakorlaton, s az összefogásban, együttműködésben bízva a jobboldalt is szeretnénk alelnöki szinten bevonni a munkába - szögezte le Varga László. - Mindenki szövetséges lehet, akivel hasonló program alapján előremozdíthatjuk a megye fejlődését, melyre döntő kihatással lesz a régióban elfoglalt helyzetünk.