Hírek

2006.07.31. 02:29

Beiktatták a plébánost

Kehidakustány - Jeles ünnep színhelye volt szombaton a római katolikus templom. Gajdó Zoltán pápai káplán, plébánost köszöntötték, az egyház helyi közösségének szolgálatába való beiktatása alkalmából.

Mórocz Zsolt

A település parókiája 13 éve lakatlan volt. Elhatározás és összefogás eredményeként, leendő lakó reményében megújult maga a lakóépület, majd teljesült a hívő közösség, a szándékot támogató Kehidakustányi Baráti Kör kívánsága. Határon túli kapcsolatok révén járt eredménnyel a papkereső kezdeményezés.

Pál Imre, a baráti kör elnökségi tagja az ünnepi eseményen felidézte egy három éve tartott ministráns találkozón annak jeleit látták, hogy az egyházi élet lángja immár csak pislákol. Elmondta, hogy szívesen látták volna a parókián a zalaudvarnoki Kovács Sándor atyát, aki nagy körzetéhez tartozóan látta el a községben is a szolgálatot, de ragaszkodott szeretett székhelyéhez. Gyimesfelsőlok Árpád-házi Szent Erzsébet Líceumával való kapcsolat, a katolikus karitas mozgalom révén jutottak el Gajdó Zoltán atyához, aki nem könnyű szívvel, de meghozta az ajánlatot elfogadó döntést.

A plébánia kormányzójává való kinevezést az ünnepségen nyújtotta át dr. Márfi Gyula veszprémi érsek. A jeles esemény ugyancsak történelmi jelentőségű pillanattal lett megpecsételve. Az érseki múzeumban őrzött Kehidai Piéta néven ismert, hársfából faragott 16. századi szobrot ez alkalomból adta át a templomnak dr. Márfi Gyula. Az ünneplők körében leplezte le a paraszt barokk stílusban készült alkotást, ami ismeretlen művész munkája.

Ezek is érdekelhetik