Hétvége

2015.09.11. 11:44

Beck Tamás: bármi lehet az írás tárgya

Jóbarátja írja róla: nála nem laknak boldog emberek. Mármint a műveiben. Paradox, ő bizonyos szempontból a napsütötte oldalra került. A Magvető egyszerre két könyvét is megjelentette. Erre nincs példa a rangos kiadónál.

Arany Horváth Zsuzsa

Óvatosan, finom mozdulattal emeli a kávéspoharat, szeme és félmosolya összhangban tűnik lenni. Válaszai megformáltak, akárcsak lírai vagy prózai szövegei.

Beck Tamás 1976-ban született Zalaegerszegen, jelenleg is itt él. A Nyugat-magyarországi Egyetemen hallgatott filozófiát, doktori dolgozatot készül írni Nicolai Hartmann német filozófus munkásságából. 2005-től publikál verseket és novellákat különböző irodalmi folyóiratokban, többek között a Holmiban, a Jelenkorban, a Mozgó Világban, a Műhelyben, illetve az Élet és Irodalomban. Többször közölték írásait a Szép versek és a Körkép antológiákban is. Mindez alapos ok arra, hogy faggassam.

– Úgy tűnik, nyugalommal kivárta, amíg megérkezik az igazi siker és az irodalmi elismerés. A még kötettel nem rendelkezők közül ötödikként elnyert Petri-díj és a kettős kötetmegjelenés felől nézve milyennek látja a kezdeteket? Meséljen a kanizsai, szombathelyi kezdetekről, inspirációkról!

– Soha nem arra vágytam, hogy mindenáron megjelenjek, s minél előbb. Mindig minőséget akartam alkotni. Ezért esett rosszul nyolc éve a Zalai Hírlapban az az állítás, hogy megsértődtem, mert vidéki folyóirat nem közölte le egyik prózai művemet. Döntse el az olvasó az eredményeim ismeretében, hogy igaz-e rám ez a magatartás. Nagykanizsán kezdtem írni, Pék Pál volt az első, akinek megmutattam. Emlékszem, pipázott és jazzt hallgatott, s elolvasván a verseimet, azt mondta: Ön valószínűleg írni fog. Kanizsára jártam középiskolába, esténként ittam egy kávét, a kollégium földszintjén éjszaka írtam a rosszabbnál rosszabb verseket. Majd 1995-ben jött a Csend ritmusa című antológia, ahová bekerültem. Ezután 10 év szünet következett, közben jelentkezett az autoimmun betegségem, valamint szorongásos depresszió is gyötört. Kanizsán vidám éveim voltak, de akkor én még dilettáns voltam.

– Mi az?

– Az alázat hiánya. Elfogadom a szerkesztői tanácsokat, akkor is, ha nem értem. Például Várady Szabolcsét.

Szombathelyen már maga küldte el a verseit különböző folyóiratokba. Sokáig csak verset írt, úgy tartja, a prózához tragédiák kellenek.

– Meghatározó volt számomra, amikor az ÉS volt prózaszerkesztője, Dérczy Péter felvilágosított, a prózáimban nincs elég mélység, nincs tétjük. Élni kell, hogy prózát lehessen írni. Megjegyeztem Goda Imre szavait is: a tehetség szorgalom. A tehetség nem hagy békén, muszáj szorgalmasnak lenni. Héber mondást idéznék: ha az ember 100 csapást mér egy kőre, mire elhasad, az nem a századiktól lesz, hanem az előző 99-től.

– Tíz éve láthatjuk a nevét, írásait rangos országos folyóiratokban (ÉS, Mozgó, Holmi, stb). Vidékről, ismeretségek nélkül is sikerült. Hogyan? Milyen nyugalom, szívósság, kitartás kell hozzá?

– Nem vidék és főváros szerint osztanám ketté az irodalmat. Az a jó, ha minőséggel lehet bekerülni, bár tudom, van olyan vonulata a folyóiratoknak, ahova kapcsolatok kellenek. A legrangosabb folyóiratokban akartam megjelenni. A szerkesztőkkel szerencsém volt, pedig 10 évig nem publikáltam a Csend ritmusa után, folyamatosan visszautasítottak. Küzdöttem a betegségeimmel, a sclerosis multiplex-szel, igaz, a depressziót már kézben tartom.

– Hogyan?

– A depressziót gondolati érvekkel kell legyőzni.

– Családi előképek?

– Nincsenek. Sem a betegségben, sem az irodalomban. Édesanyám első generációs értelmiségi. Apámmal nincs kapcsolatom. Tizennégv voltam, amikor elváltak. Szerb Antal mondja: „bölcsészdoktor vagyok, a felesleges tudományok tudora”. Én is megéltem, hogy a rokonságból sokan az egész irodalmi vonalat haszontalanságnak tartották.

– Már biztos büszkék Önre.

– Az írás hozzátesz szerény egzisztenciámhoz, tehát igen.

Író a kávéház szegletén. A kávé nálam munkaeszköz, a kávéházak látogatása pedig tisztelet a nagy elődök előtt
Fotó: Katona Tibor

– A vers vagy a próza áll közelebb? Az alaptémák (emberi viszonylatok, kapcsolatok, szülői, párkapcsolati nyűgök) miként jönnek a toll (klaviatúra) alá?

– A vers direkt önkifejezés, a próza közvetettebb módon tükrözi az alkotó személyiségét, szemléletét. Mindkettőnek más a létmódja, mindkettőt önmagáért szeretem. A líra logika, de nem tudomány, mondja József Attila. A téma határozza meg, hogy milyen műnemben írok. Intim dolog verset igényel, társadalmi ügyek prózát. A jó vers és a jó próza egyébként szinte mindig valami banális dologból születik. Még az elejtett fagyigombóc is témává válhat. A megírás módja és minősége döntő. Én sötét szobában fejben írom a soraimat, úgy állnak össze legkönnyebben a képek. Jó a memóriám, abban gyűjtöm a képeket, s igyekszem levetkőzni az ösztönösséget. Érdemes megtanulni a kötött formákat, illik azzal kezdeni.

– Hogyan élte meg a két kötet egyidejű megjelenését? (címek: Isten szemtelenül fiatal, Más él benned)

– Edzett voltam már, amire ez elérkezett az életembe, hiszen antológiákban jelentek meg az írásaim, díjat kaptam Balatonfüreden a Salvatore Quasimodo versenyen, a szegedi egyetemen első helyezett lettem az európaiság-magyarság pályázaton.

– A filozófia szak elvégzése miért volt fontos, melyik korszak, melyik gondolkodó áll közel, miért?

– A szépirodalom is vegytiszta filozófia, a tények és önmagunk értelmezése. Az akadémikus filozófia logikus. Én vegyészetet tanultam, kémiával kezdtem. Sem az, sem a fizika, sem a matematika nem adott nekem válaszokat, csak a filozófia alapoz meg mindent. A lételmélet érdekel engem legjobban.

– Közéleti publicisztikát ír napilapban. Milyen a visszhang, hogy kezeli, miért fontos ez a szegmentum?

– Sajtólevelezőként kezdtem, tetszik a szellemi aréna, a szerkesztők, köztük Andrassew Iván pedig biztattak. Úgy vélem, az újságírás ellenzéki műfaj. Ártatlanul nem uralkodhat senki, írta Saint-Just, támadási felületek mindig nyílnak. Martin Luther King mondja, „van egy álmom”. Ilyen címmel én is írtam cikket a magyarországi antiszemitizmusról. Megosztotta az olvasókat, a tűréshez mentális állóképesség kell.

– Kávé, kávéház? Régiek iránti tisztelet, inspiráció?

– Közelről láttam, mit tesz az alkohol. A kávé épen hagyja az erkölcsi érzéket. A kávé nálam munkaeszköz. „A múlt század elején kávéházban született a szépirodalom és a zsurnalisztika is. Nem bánom, ha sznobizmusnak gondolják, engem inspirál. Ha Budapesten járok, mindig bemegyek a Centrálba. Abba a sarokba ülök, ahol Karinthy agydaganata jelentkezett, ahol először hallucinált. De nem vagyok elszigetelt itthon sem, az internet segítségemre van.

– Újabb munkák?

– Belekezdtem egy számomra új vállalkozásba: naplóregényt írok. Egy férfiról a nő szemével. Egy évig íródik a napló, áprilisnál tartok.


 

Neurológiai kontroll

Hát persze. Hunyjam le a szemem, s induljak

el a doktor irányába. Megteszem, de

a bizalom, Ariadné köztünk feszülő

fonala, útközben mégis elszakad.

Térdreflexvizsgálat. Én komolyan

igyekszem tökön rúgni a doktort, csak

a motiváció hiányzik: elcsalt barátnő,

anyázás, ilyesmikre gondolok. Feküdjek

föl a vizsgálóasztalra: számjegyeket rajzol

mutatóujjával csupasz bőrömre, és

ha felismerem őket, a társadalom elismert

tagjává válok. Felöltözhetek. Közben

a doktor mondataiban tárgyból fokozatosan

alannyá változom vissza. És mindenesetre

úgy döntök, kiváltom a felírt orvosságokat;

a gyógymódban ugyan nem hiszek, ám

rajongok a mellékhatásokért.

 

Nagyon élni

Nagyon akarok élni. Mint amikor

aludni akar nagyon az ember,

és pont azért nem sikerül, de ha

órákig tartó hánykódás után

 

végül lehunyja a szemét, a kalauz

hiába kiáltozza az állomások

nevét: ő mindannyiszor átalussza

ébredését, és egy soha nem látott

 

városban tér magához – az Aspalathus

linearis áldott főzete csészéstől

megremeg kezében a hajdani

szőnyegbombázás óta változatlanul

 

hagyott óváros láttán –, retúrjegyét

nem leli, ellopták, elveszett, a gyűrött

térképen pedig e városnak nyoma sincs,

szájából kilóg egy zsoltár vége, de

 

már tudja, hogy ez az ismeretlen

végállomás, melynek lakói idegen

nyelven álmodnak ugyanarról,

ha egyszer majd ők is vonatra szállnak.

Ezek is érdekelhetik