Hernyék

2015.03.09. 11:20

Megújult járda, út, temetőkapu Hernyéken

Címkék#Hernyék

Több beruházás megvalósult ősszel a településen, köztük az önkormányzat költségvetéséből finanszírozott, közel négymillió forintos járda- és útfelújítás.

Korosa Titanilla

– A falu alsó részén háromszáz méter hosszban kapott a járda aszfaltburkolatot, ami azért fontos, mert két évtized után sikerült ezt a szakaszt megújítani – mondta Bundics Tibor polgármester. – Mindezek mellett félmillió forintot költöttünk az úthibák kijavítására, kátyúzásra a múlt évben – tette hozzá.

Új, a kovácsolt vas kapu is a temetőnél, mutatja Bundics Tibor (Fotó: Korosa Titanilla)

Az említett mellett nemrég kicserélték a temetőkaput. A régi, fából készültet új, kovácsolt vas váltotta fel, amit környékbeli vállalkozó készített.

– Azért döntöttünk emellett, mert a fával ellentétben tartósabb és ellenállóbb az időjárás viszontagságaival szemben, illetve könnyebb kezelni. Ennek költségét, mintegy 250 ezer forintot, szintén saját forrásból biztosította az önkormányzat – tette hozzá Bundics Tibor, majd arról is beszélt, idén tovább folytatódnak a beruházások, tervezik a tűzoltószertár tetőszerkezetének cseréjét és az önkormányzat épületének hátsó részén kerítés építését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!